Russel mielőtt még a Külűrbe jött volna, soha nem utazott űrhajón. El volt a Telluson, elingázgatott az albérlete és a munkahelye között. Számára a leggyorsabb jármű, az a mágnesvasút volt. A parittyahajtómű alkalmazásáról mindig is azt gondolta, hogy fejfájást és hányingert okoz, persze még azt is hogy egyes hajók ki se jöttek a nulltérből, hanem ott ragadtak.
De az abszolút semmibe, hogy lehet elragadni, eltévedni vagy esetleg utazni benne...
A törő gondolkodása persze az utóbbi egy évben megváltozott ezzel kapcsolatban, elég ugráson volt túl, hogy ne kapjon mindegyik előtt pánikrohamot. Azonban ez a mostani más volt...
Egy a Nogura számára értékes, általuk ellopott prototípus hajóval az űr egy ismeretlen pontjára ugrottak, egy vykronok által uralt bolygó felett. Steven ereiben megfagyott a vér, amikor a pilótafülkére egy sötét árnyék vetült, majd egy hatalmas test siklott át felettük, mint valami jól megtermett cetféle. Az ormótlan vykron szállítóhajót nála kisebb, de nem félelmetesebb külsejű hadihajók követték. A hajóorr körül lévő rész kiszélesedett, az alján lévő árkokban félelmetes külsejű fegyverek meredtek a semmibe. Steven szerint olyannak tűnt, mint a támadásra kész kobra.
Russel balra pillantott, meglátta a bolygót. Az égitest felszínén a sivatagok kiterjedt vörös foltjait közrefogták az esőerdők mélyzöld térségei. Köztük hatalmas, szürke hegyormok emelkedtek. A kilátás még szép is lehetett volna, hogy ha az egyenlítő környékén nem őrködött volna még négy vykron hajó, és a környező űrben nem cirkáltak volna a rájára emlékeztető vykron vadászgépekből álló kötelékek.
- Cseberből vederbe - mondta Erica fagyosan.
- Nem érzékelnek minket. - Steven remélte, hogy jó beszélgetőtémát talált.
- Köszönöm, Nyilvánvaló Kapitány. Bekapcsolt az álcázás, azért. - Jade felsóhajtott, majd a nála lévő szerszámos táskáért nyúlt, előkapott egy csavarhúzót és neki állt leszedni a műszerfal burkolatát. - Legalább annak örüljünk, hogy meglógtunk a Nogura elől. Remélem Hawkinsnak nem esett semmi baja. Elég önző hogy ne nyírassa ki magát és nem egy idióta.
- Erről vitatkoznék - válaszolta Steven kedvetlenül, a nyaka elkezdett viszketni.
- Jó, most hagyd abba az önsajnálatot.
- El se kezdtem, pedig pont jó hely ez - mutatott rá a vykronokra.
- Azért, mert ha felmersz ülni az Önsajnálat Expresszre, annak a végén az én öklöm fog majd várni...
A hajtóművek ekkor búgtak fel, a hajó észrevehetően megindult a bolygó felé. Közben egy újabb szállítóhajó érkezett meg, elsuhant a prototípus hajó mellett.
- Ez te voltál? - kérdezte Steven.
Erica épp ekkor ragasztott össze néhány vezetéket.
- Én ugyan nem, biztos a robotpilóta.
A hajó lelassult, megvárta míg a vykron szállítóhajó elrobog mellettük, a hátába került. Jó rálátásuk nyílt a három, jókora hajtómű fúvókára.
- Erica, és ez, te voltál?
Az egyik képernyőn megjelent a vykron hajó képe, a következő pillanatban egy célkereszt jelent meg körülötte...
Innentől minden másodpercek alatt történt. A prototípus hajó hasa lenyílt, egy rakétavető ereszkedett le. A következő pillanatban Russel látóterébe két rakéta száguldott be, fagyott gázokból álló kondenzcsíkot hagyva maguk után. Becsapódtak a hajtómű fémszerkezetébe, a nyomukban hatalmas tűzvirágok nyíltak, majd hamvadtak el, pillanatok alatt feltépve a burkolatot.
- Russel, hiába nézel így rám, nem én voltam! - kiáltott Jade.
A vadászgépek megindultak a robbanás irányába, ahogy két cirkáló is. Russel nyelt egyet, a szívét egy jéghideg és fémes marok szorította össze. Erről egy pillanatra AT jutott az eszébe, azt kívánta hogy bárcsak láthatná a különös robotot.
- Jó, elegem van - mondta Steven, odahajolt Ericához, majd elkezdett a zsinórokkal babrálni, sokat konyított az elektronikához, talán egy ilyen hiperfejlett hajóval is kezdhet valamit. A prototípus hajó közben érezhetően kezdett megfordulni. Steven nem merte elképzelni, hogy mi lesz a következő manővere, szerencsére nem is fogja látni, mert keresztülhúzza az öngyilkos robotpilóta számításait...
Ekkor valami elkezdett pittyegni az egyik képernyőn, és hirtelen egy éles csattanást érzett a tarkóján, ahogy Erica nyakon verte. Megremegett a hajó, ahogy hátulról neki ment valami...
- Ezt most miért kaptam?
- Ki kapcsoltad az álcázást és a parittyahajtóművet, te idióta! - mondta a lány. Az ablakon túl jól látszott, hogy a sérült vykron szállítóhajót épp megpróbálják elvontatni, míg két cirkáló egyenesen feléjük fordította az orrát, egy harmadik pedig pont felettük volt. Az ment nekik.
- Ez nem sok jót jelent.
Jade bólintott, a kezébe vette a kormányművet, majd hirtelen sebességet adott az űrhajónak. Végigrepült vele a bal oldali vykron hadihajó felett, majd lehúzódott a sérült szállító hasa alá, átrepült a hajtóművéből áradó forró gázokon.
- Erica, mit csinálsz?
- Leviszem a hajót a bolygóra - válaszolta a lány dühösen.
Balról három vadászgép támadt rájuk és nyitott tüzet a sugárfegyvereikből. Jade kitért a lövések elől, a hátuknál azonnal megjelent még három. A hajó pillanatok alatt kiért a szállító árnyékából. Jade a bolygó északi sarkjának szürke foltját célozta meg. Russel csak reménykedni tudott, hogy a hajóra legalább hőpajzsot szereltek. Megremegett a hajó, ahogy beért a bolygó gravitációs terébe, a pilótafülkén túli világot szürke felhők fedték.
Russel egy pillanatra abban reménykedett, hogy talán a hideg páraréteg elrejti őket a vadászok érzékelői elől, de a a vykron vadászok továbbra is a nyomukban voltak. Az egyik előrobbant a felhők közül, balról elhúzott Ericáék hajója mellett és eléjük került.
- Russel, van még rakéta?
Steven ránézett a képernyőre.
- Van, három.
- Jó - válaszolta Jade, élesen balra döntötte a hajót, hogy kitérjen a vadászgép lövései elől. - Célozd be az előttünk lévő madárkát és lőj...
Egy hirtelen szélroham rengette meg a prototípus hajót. Hirtelen felvillant valami a légkörben, majd újra. Az úrhajó orra előtt egy villám csapott le, majd egy újabb szelte ketté az égboltot.
Steven megmarkolta a botkormányt, és megpróbálta rávinni a célkeresztet a vadászra. Egy pillanatra eszébe jutott a Beatul, kishiján megölte Jade-t... A villogó célkereszt pillanatok alatt vörösre váltott, Steven pedig kilőtte a rakétát.
A hajót telibe találta a lövedék, majd a következő pillanatban lángoló roncsként zuhant a bolygó felszíne felé. Hamarosan robbanás hallatszott, ahogy egy villám telibe kapta az egyik vykron vadászgépet. Egyre viharosabb széllökések ostromolták az űrhajójukat, a vadászgépek felemelkedtek.
A prototípus hajó hirtelen újra megrázkódott, egy villanás... Erica felkiáltott, ahogy a hajó irányíthatatlanul zuhanni kezdett. Hegyes orra átfúrta a felhőt, a műszerfalon a fények ki-ki hagytak. Hamarosan feltűnt a fehér partvonal, a tengerből kiemelkedő fjordokat, a távolban magasodó hófödte hegyeket és az erdők kiterjedt fakózöld foltjait.
- Ohhh a büdös penészes rohadt életit! - kiáltotta Jade, a következő pillanatban a tengerbe csapódtak, a hullámok körbe ölelték az űrhajót... Russel hirtelen erős lökést érzett, a pilótafülke szabályosan kilőtt a hajóból, végigpattogott a tenger felszínén...
Erica felsikoltott, a feje nekicsapódott az üvegbúrának. A lány elhallgatott... Egy sziklafal tövében értek földet, Russel azonnal a lányhoz hajolt. Erica nem mozdult, a homlokán egy vérző seb...
- Jaj, ne! - kiáltotta a látványtól.
Azonnal megnyomta az egyik gombot, mire a búra felpattant, a fiú óvatosan kiemelte a lányt az ülésből, kiszállt a hajóból és lefektette a földre.
- Ne! - ordította, nem tudta mit csináljon.
Nem akarta elveszíteni. Hogy is csinálták a holoregényekben?
Ráütött Erica mellkasára, majd a száját a lányéra tapasztotta, levegőt fújt bele. Újra szívmasszázzsal próbálkozott, majd megint mesterséges lélegeztetés.
- Ne hagyj itt - mondta elkeseredetten.
Nem törődött a hideggel, a csípős széllel... Nem akart egyedül maradni ezen a bolygón! Újra próbálkozott. Emlékek rohanták meg... Az első találkozása Jade-el, a Shiwa, a Vyrlax... A sok kaland... És ő itt akarta hagyni a lányt...
Csobbanás hallatszott, valami kijött a tengerből. Russel odafordult, csak most vette észre, hogy egy sziklafal által szegélyezett öbölben van... Egy különös szörnyeteg mászott ki a partra. Karcsú testét, hosszú vékony lábak tartották. Kígyóéra emlékeztető nyaka rövid fejben végződött, állkapcsában hajlott, tőrszerű fogak ültek. Hatalmas szemét keskeny szembogár választotta ketté. A bestia farka uszonyban végződött, fekete testét áthatolhatatlannak tűnő pikkelypáncél fedte.
A vadállat felmordult, elindult Russel és Erica felé. A fiú azonnal felkapott egy követ, és a lány elé állt.
- Ne gyere közelebb!
Megfogja védeni a lányt... Nem fogja hagyni, hogy egy ilyen dögevő martaléka legyen...
Ekkor balról valami előröppent, a vadállat nyakába fúródott, az holtan terült el... Steven abba az irányba nézett. Egy különös alakot látott a sziklafal peremén állni.
Rövid lábától gömbölyű törzsén át egészen a feje búbjáig fehér bunda takarta, az oldalából négy kar nőtt ki. A teremtmény ekkor a kezeire állt, majd így leszökdelt a sziklákon, a repedésekből további lények bújtak elő, élő sziklagörgetegként nyomultak le a sziklaszirteken, amint leértek kiegyenesedtek. Egy tucatnyi ilyen lény állta körbe Russeléket, Steven most látta meg a sárga macskaszemeiket, az éles fogakkal teli szájat és a nedves, kutyáéra emlékeztető orrot, vagyis a teremtmények szőrrel fedett arcát.
A lények csak a fiú derekáig értek, az elülső lény előrelépett, az különböztette meg a társaitól, hogy a bundájáját kék, piros gyöngyökkel díszített fonatokban hordta. Russelre szegezte dárdáját, majd megszólalt.
- Di Höhen Ihise vanke anta ute!
Russel nyelt egyet, majd hátra sandított.
- Nincs köztetek orvos? - kérdezte sápadtan...
De az abszolút semmibe, hogy lehet elragadni, eltévedni vagy esetleg utazni benne...
A törő gondolkodása persze az utóbbi egy évben megváltozott ezzel kapcsolatban, elég ugráson volt túl, hogy ne kapjon mindegyik előtt pánikrohamot. Azonban ez a mostani más volt...
Egy a Nogura számára értékes, általuk ellopott prototípus hajóval az űr egy ismeretlen pontjára ugrottak, egy vykronok által uralt bolygó felett. Steven ereiben megfagyott a vér, amikor a pilótafülkére egy sötét árnyék vetült, majd egy hatalmas test siklott át felettük, mint valami jól megtermett cetféle. Az ormótlan vykron szállítóhajót nála kisebb, de nem félelmetesebb külsejű hadihajók követték. A hajóorr körül lévő rész kiszélesedett, az alján lévő árkokban félelmetes külsejű fegyverek meredtek a semmibe. Steven szerint olyannak tűnt, mint a támadásra kész kobra.
Russel balra pillantott, meglátta a bolygót. Az égitest felszínén a sivatagok kiterjedt vörös foltjait közrefogták az esőerdők mélyzöld térségei. Köztük hatalmas, szürke hegyormok emelkedtek. A kilátás még szép is lehetett volna, hogy ha az egyenlítő környékén nem őrködött volna még négy vykron hajó, és a környező űrben nem cirkáltak volna a rájára emlékeztető vykron vadászgépekből álló kötelékek.
- Cseberből vederbe - mondta Erica fagyosan.
- Nem érzékelnek minket. - Steven remélte, hogy jó beszélgetőtémát talált.
- Köszönöm, Nyilvánvaló Kapitány. Bekapcsolt az álcázás, azért. - Jade felsóhajtott, majd a nála lévő szerszámos táskáért nyúlt, előkapott egy csavarhúzót és neki állt leszedni a műszerfal burkolatát. - Legalább annak örüljünk, hogy meglógtunk a Nogura elől. Remélem Hawkinsnak nem esett semmi baja. Elég önző hogy ne nyírassa ki magát és nem egy idióta.
- Erről vitatkoznék - válaszolta Steven kedvetlenül, a nyaka elkezdett viszketni.
- Jó, most hagyd abba az önsajnálatot.
- El se kezdtem, pedig pont jó hely ez - mutatott rá a vykronokra.
- Azért, mert ha felmersz ülni az Önsajnálat Expresszre, annak a végén az én öklöm fog majd várni...
A hajtóművek ekkor búgtak fel, a hajó észrevehetően megindult a bolygó felé. Közben egy újabb szállítóhajó érkezett meg, elsuhant a prototípus hajó mellett.
- Ez te voltál? - kérdezte Steven.
Erica épp ekkor ragasztott össze néhány vezetéket.
- Én ugyan nem, biztos a robotpilóta.
A hajó lelassult, megvárta míg a vykron szállítóhajó elrobog mellettük, a hátába került. Jó rálátásuk nyílt a három, jókora hajtómű fúvókára.
- Erica, és ez, te voltál?
Az egyik képernyőn megjelent a vykron hajó képe, a következő pillanatban egy célkereszt jelent meg körülötte...
Innentől minden másodpercek alatt történt. A prototípus hajó hasa lenyílt, egy rakétavető ereszkedett le. A következő pillanatban Russel látóterébe két rakéta száguldott be, fagyott gázokból álló kondenzcsíkot hagyva maguk után. Becsapódtak a hajtómű fémszerkezetébe, a nyomukban hatalmas tűzvirágok nyíltak, majd hamvadtak el, pillanatok alatt feltépve a burkolatot.
- Russel, hiába nézel így rám, nem én voltam! - kiáltott Jade.
A vadászgépek megindultak a robbanás irányába, ahogy két cirkáló is. Russel nyelt egyet, a szívét egy jéghideg és fémes marok szorította össze. Erről egy pillanatra AT jutott az eszébe, azt kívánta hogy bárcsak láthatná a különös robotot.
- Jó, elegem van - mondta Steven, odahajolt Ericához, majd elkezdett a zsinórokkal babrálni, sokat konyított az elektronikához, talán egy ilyen hiperfejlett hajóval is kezdhet valamit. A prototípus hajó közben érezhetően kezdett megfordulni. Steven nem merte elképzelni, hogy mi lesz a következő manővere, szerencsére nem is fogja látni, mert keresztülhúzza az öngyilkos robotpilóta számításait...
Ekkor valami elkezdett pittyegni az egyik képernyőn, és hirtelen egy éles csattanást érzett a tarkóján, ahogy Erica nyakon verte. Megremegett a hajó, ahogy hátulról neki ment valami...
- Ezt most miért kaptam?
- Ki kapcsoltad az álcázást és a parittyahajtóművet, te idióta! - mondta a lány. Az ablakon túl jól látszott, hogy a sérült vykron szállítóhajót épp megpróbálják elvontatni, míg két cirkáló egyenesen feléjük fordította az orrát, egy harmadik pedig pont felettük volt. Az ment nekik.
- Ez nem sok jót jelent.
Jade bólintott, a kezébe vette a kormányművet, majd hirtelen sebességet adott az űrhajónak. Végigrepült vele a bal oldali vykron hadihajó felett, majd lehúzódott a sérült szállító hasa alá, átrepült a hajtóművéből áradó forró gázokon.
- Erica, mit csinálsz?
- Leviszem a hajót a bolygóra - válaszolta a lány dühösen.
Balról három vadászgép támadt rájuk és nyitott tüzet a sugárfegyvereikből. Jade kitért a lövések elől, a hátuknál azonnal megjelent még három. A hajó pillanatok alatt kiért a szállító árnyékából. Jade a bolygó északi sarkjának szürke foltját célozta meg. Russel csak reménykedni tudott, hogy a hajóra legalább hőpajzsot szereltek. Megremegett a hajó, ahogy beért a bolygó gravitációs terébe, a pilótafülkén túli világot szürke felhők fedték.
Russel egy pillanatra abban reménykedett, hogy talán a hideg páraréteg elrejti őket a vadászok érzékelői elől, de a a vykron vadászok továbbra is a nyomukban voltak. Az egyik előrobbant a felhők közül, balról elhúzott Ericáék hajója mellett és eléjük került.
- Russel, van még rakéta?
Steven ránézett a képernyőre.
- Van, három.
- Jó - válaszolta Jade, élesen balra döntötte a hajót, hogy kitérjen a vadászgép lövései elől. - Célozd be az előttünk lévő madárkát és lőj...
Egy hirtelen szélroham rengette meg a prototípus hajót. Hirtelen felvillant valami a légkörben, majd újra. Az úrhajó orra előtt egy villám csapott le, majd egy újabb szelte ketté az égboltot.
Steven megmarkolta a botkormányt, és megpróbálta rávinni a célkeresztet a vadászra. Egy pillanatra eszébe jutott a Beatul, kishiján megölte Jade-t... A villogó célkereszt pillanatok alatt vörösre váltott, Steven pedig kilőtte a rakétát.
A hajót telibe találta a lövedék, majd a következő pillanatban lángoló roncsként zuhant a bolygó felszíne felé. Hamarosan robbanás hallatszott, ahogy egy villám telibe kapta az egyik vykron vadászgépet. Egyre viharosabb széllökések ostromolták az űrhajójukat, a vadászgépek felemelkedtek.
A prototípus hajó hirtelen újra megrázkódott, egy villanás... Erica felkiáltott, ahogy a hajó irányíthatatlanul zuhanni kezdett. Hegyes orra átfúrta a felhőt, a műszerfalon a fények ki-ki hagytak. Hamarosan feltűnt a fehér partvonal, a tengerből kiemelkedő fjordokat, a távolban magasodó hófödte hegyeket és az erdők kiterjedt fakózöld foltjait.
- Ohhh a büdös penészes rohadt életit! - kiáltotta Jade, a következő pillanatban a tengerbe csapódtak, a hullámok körbe ölelték az űrhajót... Russel hirtelen erős lökést érzett, a pilótafülke szabályosan kilőtt a hajóból, végigpattogott a tenger felszínén...
Erica felsikoltott, a feje nekicsapódott az üvegbúrának. A lány elhallgatott... Egy sziklafal tövében értek földet, Russel azonnal a lányhoz hajolt. Erica nem mozdult, a homlokán egy vérző seb...
- Jaj, ne! - kiáltotta a látványtól.
Azonnal megnyomta az egyik gombot, mire a búra felpattant, a fiú óvatosan kiemelte a lányt az ülésből, kiszállt a hajóból és lefektette a földre.
- Ne! - ordította, nem tudta mit csináljon.
Nem akarta elveszíteni. Hogy is csinálták a holoregényekben?
Ráütött Erica mellkasára, majd a száját a lányéra tapasztotta, levegőt fújt bele. Újra szívmasszázzsal próbálkozott, majd megint mesterséges lélegeztetés.
- Ne hagyj itt - mondta elkeseredetten.
Nem törődött a hideggel, a csípős széllel... Nem akart egyedül maradni ezen a bolygón! Újra próbálkozott. Emlékek rohanták meg... Az első találkozása Jade-el, a Shiwa, a Vyrlax... A sok kaland... És ő itt akarta hagyni a lányt...
Csobbanás hallatszott, valami kijött a tengerből. Russel odafordult, csak most vette észre, hogy egy sziklafal által szegélyezett öbölben van... Egy különös szörnyeteg mászott ki a partra. Karcsú testét, hosszú vékony lábak tartották. Kígyóéra emlékeztető nyaka rövid fejben végződött, állkapcsában hajlott, tőrszerű fogak ültek. Hatalmas szemét keskeny szembogár választotta ketté. A bestia farka uszonyban végződött, fekete testét áthatolhatatlannak tűnő pikkelypáncél fedte.
A vadállat felmordult, elindult Russel és Erica felé. A fiú azonnal felkapott egy követ, és a lány elé állt.
- Ne gyere közelebb!
Megfogja védeni a lányt... Nem fogja hagyni, hogy egy ilyen dögevő martaléka legyen...
Ekkor balról valami előröppent, a vadállat nyakába fúródott, az holtan terült el... Steven abba az irányba nézett. Egy különös alakot látott a sziklafal peremén állni.
Rövid lábától gömbölyű törzsén át egészen a feje búbjáig fehér bunda takarta, az oldalából négy kar nőtt ki. A teremtmény ekkor a kezeire állt, majd így leszökdelt a sziklákon, a repedésekből további lények bújtak elő, élő sziklagörgetegként nyomultak le a sziklaszirteken, amint leértek kiegyenesedtek. Egy tucatnyi ilyen lény állta körbe Russeléket, Steven most látta meg a sárga macskaszemeiket, az éles fogakkal teli szájat és a nedves, kutyáéra emlékeztető orrot, vagyis a teremtmények szőrrel fedett arcát.
A lények csak a fiú derekáig értek, az elülső lény előrelépett, az különböztette meg a társaitól, hogy a bundájáját kék, piros gyöngyökkel díszített fonatokban hordta. Russelre szegezte dárdáját, majd megszólalt.
- Di Höhen Ihise vanke anta ute!
Russel nyelt egyet, majd hátra sandított.
- Nincs köztetek orvos? - kérdezte sápadtan...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése