10. A vadász

Az átlátszó falu felvonó oldalú fülke suhanni kezdett a felhőkarcoló oldalán húzódó mágneses csatornában. Anara lenyügözve figyelte, ahogy Új Edo városát alkotó keleties stílusú tornyok falai elmaradnak a szemei előtt és a látkép részeivé válltak, ahogy a tetejükön megcsillanó napfény, a lábuknál futó széles sétányok az egymás felett keresztező légifolyosokón elrepülő különféle formájú és méretű légautók.
A japán egy utolsó pillantást vetett a kilátásra, megigazította fekete nyakkendőjét és megfordult. Enyhe zökkenés jelezte, hogy megálltak. A férfi belépett a tágas előtérbe, a menyezetet tartó oszlopok tetejéről rikítóan festett sárkányok és onik vicsorogta a belépőre, a falat egymással csatázó szamurájokat és csábosan néző gésákat ábrázoló középkori japán  festmények replikái lógtak.
Anara mindegyikre vetett egy pillantást, az iroda bejáratát jelentő kétszárnyú ajtó mellett egy világosbarna nehéz íróasztal állt, mögötte egy japán származású titkárnő üldögélt. A szépsége olyan volt, mintha csak egy laboratóriumban növesztették volna.
A nő felpillantott és elmosolyodott.
- Anara-san, Nogura-san már várja.
A szamuráj bólintott és benyított az ajtón. Seito Nogura épp az üvegezett lapu asztalon ült és a kezében tartott I-papíron végigfutó adatsort nézte át. Anara megállt és figyelte a Sógunt, ahogy sokan a Külűrben nevezték. Veszett híréhez képest Nogura külseje nem arról árulkodott, hogy egy tollvonással cégeket vásárolhat fel vagy találmányokat tarthat vissza, ezzel évszázadokra megváltoztatva a technika fejlődését.
Nem lehetett elképzelni a sovány, őszülő japán férfiról, hogy nem hivatalosan ő a Külűr ura és még a Domínium kormányába is szava van. A cég vezetése apáról fiúra szállt, a Nogura klán tagjait már gyerekkoruktól fogva a kormányzásra tanították, még ha ezzel el is vették azt. Évszázadokkal ezelőtt Kaito Nogura, a NASA egyik mérnöke fektette le a parittyahajtómű alapelveit, amit aztán a fia Takuma ültetett át a gyakorlatba. Majd ötven évvel később Heiko Nogura létrehozta az első naprendszeren kivüli kolóniát.
A cég túlélte a Vállalati Háborút, majd a későbbiekben segített a sheldek elleni harcot, ezzel kivíva a Domínium tiszteletét. És ez a múlt volt, de mit hozhat a jövő?
- Anara-kun, kérem, üljön le.
A férfi helyet foglalt a székben és megvakarta a sebhelyet a halántékán.
- Mi hír a Koroleven?
- Néhány szerencsevadász a prototípus hajót akarta ellopni, azonban kettő a belsejében maradt és véletlenül aktiválta a robotpilótát.
Elhallgatott. Nogura halványan bólintott, közben megnyított egy kéken fénylő hivatkozást az I-papíron
- Elnézést, épp most vettem 10 százalék részesedést a Salvisi nehézvíz bányákból. Akkor elindult a terv, de tíz órával korábban. Nem baj, ezzel megleptük a vykronokat, az álcázómező tervei pedig még nálunk vannak.
- Azonban a Nogura visszaszerzi ami az övé és megbünteti a tolvajokat.
Seito meghajolt.
- Jól mondja kedves barátom. A biztonsági felvételekkel mi történt?
- Nem látszott rajtuk a két elkövető arca, valaki arra programozta be azt a vírust, hogy kitöröljön bizonyos jellemzőket a kamerák adatbázisából, mint a Beatulon. Ugyan azon törő műve, egyszerűen művészi.
- Maga is egy művész, Anara.
Csak én nem festek, nem formázok szobrokat, nem írok haikukat, hanem embereket kutatok fel és ölöm meg őket.
- Köszönöm, nos átnéztem a beatuli és korolevi kamerák memóriáját. Hamar megtaláltam, mely jellemzők figyelmen kivül hagyására, ezek alapján képes voltam rekonstruálni az elkövetők arcképét és ezzel megtalálni őket a nyilvántartásba.
- Hedaya ennyi hasznot legalább hajtott, mint precedens.
- Igen, mint kiderült, egy elkövető mindkét helyen ott volt. - Elővette egy I-papírt és aktiválta. Egy barna hajú, szabályos arcú lány nézett vele farkasszemet. - Erica Brewster, született az Exodus, Glisele City 2690.
- Ismerős ez a név, legalábbis magának.
- Egy bizonyos Joshua Brewster sokszor keresztbe tett nekünk, Hivatásos bajkeverő volt, azzal hogy szakszervezetet szerveznie az Exodusi gyárunkban és nem fogadta el a kenőpénzt, azzal bizony a saját halálos itéletét írta alá.
Más a családjával fenyegette volna annak idején, esetleg meg is kocsikáztatta volna a is Ericát, de a Nogura ősi szamuráj erényeket vallott, ahogy Anara is.
- Jó ember volt, azonban útjában állt a fejlődésnek.
A cégvezető bólintott és felvonta a szemöldökét.
- Maga teljes egészében átvette cégünk alapelveit, ez igazán dicséretes.
- Megmentették az életemet és célt adtak neki.
- Folytassa - adott utasítást Nogura.
- Mindkét helyszínen egy Gébics szállítóhajó érkezett a segítségükre. A traszponderkódja mindkét helyen hamis volt, azonban már máshol is felhasználták azokat. A Toriason kiderült a kapitány neve, Trent Hawkins. Hamarosan kiderítettem, hogy a Hedayától ellopott műtárgy melyik vegai klán tulajdona és pontosan a rablás után kaphatta a megbízatást.
- Tehát tudja, hogy hova tarthat, kivel fog találkozni.
- Van egy ötletem, a Fleeura mentek, az ottani klán kapcsolattartója Irqoul Jerich, ma az egyik ottani ügynökünk jelentést küldött, hogy Jerich elindult a Nerida bolygóra...
- Valószínűleg, hogy ezzel a Hawkinsal találkozzon.
- Igen, Nogura-san.
A cég vezetője hátradőlt, megvakarta az állát és rápillantott az I-papírra, ami kéken villogott. Megnyította az üzenetet.
- Ó, most jött a hír, hogy vykron hajók támadtak Xenidán lévő kolóniát. Nos, ahogy egy régi nyugati mondás tartja, kezdődik a tánc.
Anara nem mosolyodott el. A Nogura becsületén folt esett, ő egy szamuráj volt, hű a Sógunhoz, ő volt a kard, amely lesújtott az ellenségre.
- Hawkins nyomába eredek, utánna elindulok, hogy a prototípust megmentsem a vykronok kezei közül. Összehívom a csapatot és a hajókat.
- Minden eszközt megkap - válaszolta Nogura. - Ne valljon kudarcot.

9. Cseberből vederbe

Russel mielőtt még a Külűrbe jött volna, soha nem utazott űrhajón. El volt a Telluson, elingázgatott az albérlete és a munkahelye között. Számára a leggyorsabb jármű, az a mágnesvasút volt. A parittyahajtómű alkalmazásáról mindig is azt gondolta, hogy fejfájást és hányingert okoz, persze még azt is hogy egyes hajók ki se jöttek a nulltérből, hanem ott ragadtak.
De az abszolút semmibe, hogy lehet elragadni, eltévedni vagy esetleg utazni benne...
A törő gondolkodása persze az utóbbi egy évben megváltozott ezzel kapcsolatban, elég ugráson volt túl, hogy ne kapjon mindegyik előtt pánikrohamot. Azonban ez a mostani más volt...
Egy a Nogura számára értékes, általuk ellopott prototípus hajóval az űr egy ismeretlen pontjára ugrottak, egy vykronok által uralt bolygó felett. Steven ereiben megfagyott a vér, amikor a pilótafülkére egy sötét árnyék vetült, majd egy hatalmas test siklott át felettük, mint valami jól megtermett cetféle. Az ormótlan vykron szállítóhajót nála kisebb, de nem félelmetesebb külsejű hadihajók követték. A hajóorr körül lévő rész kiszélesedett, az alján lévő árkokban félelmetes külsejű fegyverek meredtek a semmibe. Steven szerint olyannak tűnt, mint a támadásra kész kobra.
Russel balra pillantott, meglátta a bolygót. Az égitest felszínén a sivatagok kiterjedt vörös foltjait közrefogták az esőerdők mélyzöld térségei. Köztük hatalmas, szürke hegyormok emelkedtek. A kilátás még szép is lehetett volna, hogy ha az egyenlítő környékén nem őrködött volna még négy vykron hajó, és a környező űrben nem cirkáltak volna a rájára emlékeztető vykron vadászgépekből álló kötelékek.
- Cseberből vederbe - mondta Erica fagyosan.
- Nem érzékelnek minket. - Steven remélte, hogy jó beszélgetőtémát talált.
- Köszönöm, Nyilvánvaló Kapitány. Bekapcsolt az álcázás, azért. - Jade felsóhajtott, majd a nála lévő szerszámos táskáért nyúlt, előkapott egy csavarhúzót és neki állt leszedni a műszerfal burkolatát. - Legalább annak örüljünk, hogy meglógtunk a Nogura elől. Remélem Hawkinsnak nem esett semmi baja. Elég önző hogy ne nyírassa ki magát és nem egy idióta.
- Erről vitatkoznék - válaszolta Steven kedvetlenül, a nyaka elkezdett viszketni.
- Jó, most hagyd abba az önsajnálatot.
- El se kezdtem, pedig pont jó hely ez - mutatott rá a vykronokra.
- Azért, mert ha felmersz ülni az Önsajnálat Expresszre, annak a végén az én öklöm fog majd várni...
A hajtóművek ekkor búgtak fel, a hajó észrevehetően megindult  a bolygó felé. Közben egy újabb szállítóhajó érkezett meg, elsuhant a prototípus hajó mellett.
- Ez te voltál? - kérdezte Steven.
Erica épp ekkor ragasztott össze néhány vezetéket.
- Én ugyan nem, biztos a robotpilóta.
A hajó lelassult, megvárta míg a vykron szállítóhajó elrobog mellettük, a hátába került. Jó rálátásuk nyílt a három, jókora hajtómű fúvókára.
- Erica, és ez, te voltál?
Az egyik képernyőn megjelent a vykron hajó képe, a következő pillanatban egy célkereszt jelent meg körülötte...
Innentől minden másodpercek alatt történt. A prototípus hajó hasa lenyílt, egy rakétavető ereszkedett le. A következő pillanatban Russel látóterébe két rakéta száguldott be, fagyott gázokból álló kondenzcsíkot hagyva maguk után. Becsapódtak a hajtómű fémszerkezetébe, a nyomukban hatalmas tűzvirágok nyíltak, majd hamvadtak el, pillanatok alatt feltépve a burkolatot.
- Russel, hiába nézel így rám, nem én voltam! - kiáltott Jade.
A vadászgépek megindultak a robbanás irányába, ahogy két cirkáló is. Russel nyelt egyet, a szívét egy jéghideg és fémes marok szorította össze. Erről egy pillanatra AT jutott az eszébe, azt kívánta hogy bárcsak láthatná a különös robotot.
- Jó, elegem van - mondta Steven, odahajolt Ericához, majd elkezdett a zsinórokkal babrálni, sokat konyított az elektronikához, talán egy ilyen hiperfejlett hajóval is kezdhet valamit. A prototípus hajó közben érezhetően kezdett megfordulni. Steven nem merte elképzelni, hogy mi lesz a következő manővere, szerencsére nem is fogja látni, mert keresztülhúzza az öngyilkos robotpilóta számításait...
Ekkor valami elkezdett pittyegni az egyik képernyőn, és hirtelen egy éles csattanást érzett a tarkóján, ahogy Erica nyakon verte. Megremegett a hajó, ahogy hátulról neki ment valami...
- Ezt most miért kaptam?
- Ki kapcsoltad az álcázást és a parittyahajtóművet, te idióta! - mondta a lány. Az ablakon túl jól látszott, hogy a sérült vykron szállítóhajót épp megpróbálják elvontatni, míg két cirkáló egyenesen feléjük fordította az orrát, egy harmadik pedig pont felettük volt. Az ment nekik.
- Ez nem sok jót jelent.
Jade bólintott, a kezébe vette a kormányművet, majd hirtelen sebességet adott az űrhajónak. Végigrepült vele a bal oldali vykron hadihajó felett, majd lehúzódott a sérült szállító hasa alá, átrepült a hajtóművéből áradó forró gázokon.
- Erica, mit csinálsz?
- Leviszem a hajót a bolygóra - válaszolta a lány dühösen.
Balról három vadászgép támadt rájuk és nyitott tüzet a sugárfegyvereikből. Jade kitért a lövések elől, a hátuknál azonnal megjelent még három. A hajó pillanatok alatt kiért a szállító árnyékából. Jade a bolygó északi sarkjának szürke foltját célozta meg. Russel csak reménykedni tudott, hogy a hajóra legalább hőpajzsot szereltek. Megremegett a hajó, ahogy beért a bolygó gravitációs terébe, a pilótafülkén túli világot szürke felhők fedték.
Russel egy pillanatra abban reménykedett, hogy talán a hideg páraréteg elrejti őket a vadászok érzékelői elől, de a a vykron vadászok továbbra is a nyomukban voltak. Az egyik előrobbant a felhők közül, balról elhúzott Ericáék hajója mellett és eléjük került.
- Russel, van még rakéta?
Steven ránézett a képernyőre.
- Van, három.
- Jó - válaszolta Jade, élesen balra döntötte a hajót, hogy kitérjen a vadászgép lövései elől. - Célozd be az előttünk lévő madárkát és lőj...
Egy hirtelen szélroham rengette meg a prototípus hajót. Hirtelen felvillant valami a légkörben, majd újra. Az úrhajó orra előtt egy villám csapott le, majd egy újabb szelte ketté az égboltot.
Steven megmarkolta a botkormányt, és megpróbálta rávinni a célkeresztet a vadászra. Egy pillanatra eszébe jutott a Beatul, kishiján megölte Jade-t... A villogó célkereszt pillanatok alatt vörösre váltott, Steven pedig kilőtte a rakétát.
A hajót telibe találta a lövedék, majd a következő pillanatban lángoló roncsként zuhant a bolygó felszíne felé. Hamarosan robbanás hallatszott, ahogy egy villám telibe kapta az egyik vykron vadászgépet. Egyre viharosabb széllökések ostromolták az űrhajójukat, a vadászgépek felemelkedtek.
A prototípus hajó hirtelen újra megrázkódott, egy villanás... Erica felkiáltott, ahogy a hajó irányíthatatlanul zuhanni kezdett. Hegyes orra átfúrta a felhőt, a műszerfalon a fények ki-ki hagytak. Hamarosan feltűnt a fehér partvonal, a tengerből kiemelkedő fjordokat, a távolban magasodó hófödte hegyeket és az erdők kiterjedt fakózöld foltjait.
- Ohhh a büdös penészes rohadt életit! - kiáltotta Jade, a következő pillanatban a tengerbe csapódtak, a hullámok körbe ölelték az űrhajót... Russel hirtelen erős lökést érzett, a pilótafülke szabályosan kilőtt a hajóból, végigpattogott a tenger felszínén...
Erica felsikoltott, a feje nekicsapódott az üvegbúrának. A lány elhallgatott... Egy sziklafal tövében értek földet, Russel azonnal a lányhoz hajolt. Erica nem mozdult, a homlokán egy vérző seb...
- Jaj, ne! - kiáltotta a látványtól.
Azonnal megnyomta az egyik gombot, mire a búra felpattant, a fiú óvatosan kiemelte a lányt az ülésből, kiszállt a hajóból és lefektette a földre.
- Ne! - ordította, nem tudta mit csináljon.
Nem akarta elveszíteni. Hogy is csinálták a holoregényekben?
Ráütött Erica mellkasára, majd a száját a lányéra tapasztotta, levegőt fújt bele. Újra szívmasszázzsal próbálkozott, majd megint mesterséges lélegeztetés.
- Ne hagyj itt - mondta elkeseredetten.
Nem törődött a hideggel, a csípős széllel... Nem akart egyedül maradni ezen a bolygón! Újra próbálkozott. Emlékek rohanták meg... Az első találkozása Jade-el, a Shiwa, a Vyrlax... A sok kaland... És ő itt akarta hagyni a lányt...
Csobbanás hallatszott, valami kijött a tengerből. Russel odafordult, csak most vette észre, hogy egy sziklafal által szegélyezett öbölben van... Egy különös szörnyeteg mászott ki a partra. Karcsú testét, hosszú vékony lábak tartották. Kígyóéra emlékeztető nyaka rövid fejben végződött, állkapcsában hajlott, tőrszerű fogak ültek. Hatalmas szemét keskeny szembogár választotta ketté. A bestia farka uszonyban végződött, fekete testét áthatolhatatlannak tűnő pikkelypáncél fedte.
A vadállat felmordult, elindult Russel és Erica felé. A fiú azonnal felkapott egy követ, és a lány elé állt.
- Ne gyere közelebb!
Megfogja védeni a lányt... Nem fogja hagyni, hogy egy ilyen dögevő martaléka legyen...
Ekkor balról valami előröppent, a vadállat nyakába fúródott, az holtan terült el... Steven abba az irányba nézett. Egy különös alakot látott a sziklafal peremén állni.
Rövid lábától gömbölyű törzsén át egészen a feje búbjáig fehér bunda takarta, az oldalából négy kar nőtt ki. A teremtmény ekkor a kezeire állt, majd így leszökdelt a sziklákon, a repedésekből további lények bújtak elő, élő sziklagörgetegként nyomultak le a sziklaszirteken, amint leértek kiegyenesedtek. Egy tucatnyi ilyen lény állta körbe Russeléket, Steven most látta meg a sárga macskaszemeiket, az éles fogakkal teli szájat és a nedves, kutyáéra emlékeztető orrot, vagyis a teremtmények szőrrel fedett arcát.
A lények csak a fiú derekáig értek, az elülső lény előrelépett, az különböztette meg a társaitól, hogy a bundájáját kék, piros gyöngyökkel díszített fonatokban hordta. Russelre szegezte dárdáját, majd megszólalt.
- Di Höhen Ihise vanke anta ute!
Russel nyelt egyet, majd hátra sandított.
- Nincs köztetek orvos? - kérdezte sápadtan...

8. Emberanyag (2.)

- A magból származol? - kérdezte a lány. Fiatalabb volt mint Steven. Hosszú barna hajában kéken foszforeszkáló sávokat festett. Zölden foszforeszkáló combnadrágot és a színét kékről pirosra váltó blúzt viselt. Steven már rég átvette a ruháját, majd feltöltötte a Nogura hálózatára a vírust, ami kiválasztott két személyi aktát a helyi szerelőállományból. A nevet átírta az akcióban használt álnevükre, a fényképüket is lecserélte.
A törőnek csak annyi dolga volt, hogy leüljön a pulthoz és megigya az italát és várja Ericát.
- A Tellusról - válaszolta. - Holnap visszamegyek.
- Úgy hallottam, hogy ott jó pasik vannak - válaszolta a másik mosolyogva. - Kár hogy visszamész...
Steven vállat vont. Nem a Tellusra akart ő visszamenni... Máshova, jó távol. Elakarta felejteni ezt az egész csapatot. Kifújta a levegőt, és próbált rájönni hogy miért is érez fájdalmat.
- Nem ismersz fel? - kérdezte a lány.
Steven ránézett, valahonnan mintha ismerte volna, csak nem jutott az eszébe. Steven megrázta a fejét.
- Tényleg?
Steven bólintott.
- Hát nem hiszem el. Akkor gondolom sok helyre eljutottál?
Végigfuttatta Stevenön a tekintetét, majd megnyalta a szája szélét. Úgy fest, hogy nem vette észre az uniformisát. Pedig a fiú szíve a torkában dobogott, arra készült amire úgy esze ágában sem volt. A Nogura bázisára.
- Két hónapja volt esetem egy larnal, két vr'aval... - Ekkor látta hogy Erica az ajtó mellett már várja. Russel felpattant. - Bocs mennem kell.
- Majd nézd meg ki vagyok - mosolyodott el a másik.
- Ki volt a csaj?
- Érdekel téged? - tette fel a kérdést Steven.
Kiléptek az utcára, majd azonnal behúzódtak egy kisebb sikátorba.
- Sikerült?
Russel bólintott.
- Hát nincsenek nyakunkon a szamurájok. Menni fog az.
Steven gondolatban összevetette a klubban látott lányt Ericával. Rájött, hogy mennyit rohangászott ilyen nők után és ogy milyen barom is volt eddig. Erica azonban...
- Remélem is - válaszolta Russel. Némán haladtak egymás mellett.
Russel nem tudta hogy mit is válaszolhatna ebben a helyzetben.

Közben Neyy és Hawkins is megérkeztek a Renegáthoz, beléptek az ebédlőbe és azonnal ledobták magukat az asztalhoz. A kapitány izgult, de nem mutatta. Rárakta a lábát az asztalra, a tarkója mögött összefonta a kezeit és hátradőlt.
 - Hiányozni fog Steven - mondta Neyy.
- Szerintem ne írd le. - Hawkins a zsebéből előhúzott egy csokirúdat és kibontotta. A csomagolás hidegen tartotta a csokit, így az nem olvadt meg. Beleharapott, majd tele szájjal beszélni kezdett. - Amúgy legyünk optimisták. Ha elmegy, találunk egy másik törőt.
- Már megint ezzel jössz?
Hawkins megvonta a vállát.
- Az Irqolutól kapott pénz feléért szerintem feltudunk bérelni egyet.. Egy foxiai simán eljönne annyiért.
- Tudod, hogy nem kedvelem őket.
- Én meg a tholtaxiakat. Vaklu még a Kalgor VII-en lebzsel... Tudom nem megbízható, de...
AT ekkor lépett be az ebédlőbe. Hawkins mint mindig azonnal a robot felé pillantott.
- Te meg hogy kapcsoltad be magad?
- Kijelentés: Ez egy meghibásodás, ami miatt nem vagyok képes magamat hosszabb időre kikapcsolt állapotba tartani. Témaváltás: Ha törőre van szükségük, akkor ajánlhatom szolgálataimat.
Hawkinstól egy unott pillantásra futotta, Neyy pedig megvonta a vállát.
- Szerintem tehetnénk vele egy próbát.
- Szerintem meg ne. Ez egy robot, és tudhatnád hogy milyen szabályok kötik. Ha esetleg lebuknánk, akkor pár logikai hibával simán kiszedhetnek minden információt belőle.
- Ha esetleg szükségük lenne rám, akkor szóljanak. Inkább visszavonulok.
A robot sarkon fordult, és elindult a raktér felé. Trent észrevette hogy Neyy őt figyeli.
- Szerintem most belegázoltál a lelki világába.
A szerencsevadász nagyot harapott a csokoládéból, majd tele szájjal megszólalt.
- Akkor lehet azért nem működik a melegszendvicssütő, mert a múlt héten hasznavehetetlen ócskavasnak neveztem. - Hawkins elgondolkodva bámulta a falat, lenyelte a falatot. - Biztos belegázoltam a lelkivilágába.

A Nogura kísérleti telepe fél órányi járásra volt Új Kyototól. Mielőtt Erica megkérdezhette volna, hogy hogyan jutnak el oda, Steven azonnal elkötött egy járgányt. A vírus segítségével kiiktatta a lopásra figyelmeztető programot a légpárnás vezérlő komputer központi memóriájából, így tulajdonképpen csak be kellett szállniuk.
A légpárnás egyszerű, áramvonalas darab volt, egyáltalán nem feltűnő. Így sikeresen eltudtak vegyülni az éjszakai forgalomban. Hamarosan kiértek a felhőkarcolók árnyékából, áthaladtak a kertvároson, és hamarosan már a nyílt területen haladtak. A kutatótelep reflektorai által létrehozott fénypontok hamar megjelentek a horizonton. Az égen néha húzott el egy járőröző Darázs, rotorjaik zúgása mindannyiszor megijesztették Ericát.
A volán mögött ülő Russelre pillantott, a fiú a tekintetét előreszegezte. Azonban a bal szeme alatt a bőr lüktetni kezdett.
- Ki volt az a csaj akivel beszéltél? - törte meg a csendet Erica.
Steven felsóhajtott, majd a lányra nézett. Jade barátságosan elmosolyodott és ennek meg is volt a hatása. Mintha Russel arcizmai ellazultak volna.
- Nem tudom. Pedig ismerős volt.
- Fura, így távolról nekem is - válaszolta Jade mikor Steven újra előrefordította a fejét. - És nem adta meg a számát?
A srác megrázta a fejét.
- Nem, de nem volt egyáltalán rokonszenves.
- Ó - mondta Erica csak úgy magának.
- Mi volt ez az ó?
- Semmi.
Ha ezek után volt is valami mondanivalója a törőnek azt megtartotta magának. Már feltűntek a kísérleti telep őrtornyai és a köztük húzódó acélfal. A kocsi reflektorai által vetett fénypászma a fémkapu közepére sárga festékkel felmázolt sárkányra vetült.
Az őrtoronynok robotikus ágyúi a légpárnás irányába fordultak. Erica pislogott, majd Russelre nézett. Most jön az ő szerepe a tervbe. A fiú bólintott. Jade kiszállt a kocsiból, majd három lépéssel eltávolodott tőle. A kapu ekkor tárult ki. Egy vaskos, a lánynál háromszor nagyobb alak lépett elő. A robotnak széles mellkasi része, vaskos karjai és lábai és keskeny dereka volt. A bal manipulátorának helyén egy fenyegető külsejű sínfegyver csillogott.  Félgömb alakú feje kiálló vállai közé süllyedtek, a közepén egyetlen, kidülledő szem meredt a külvilágra.
A gép vaskos léptekkel indult meg a lány irányába, majd megállt előtte. A szeméből vörös fény csapott ki, ami tetőtől-talpig végigkúszott a lányon. A gép most ellenőrizte a személyazonosságát... Jade azonban reszketett...
Nem is mert arra gondolni, hogy mi történik ha esetleg robot mégis csak behatolóként azonosítja.
- Esteri Kirvely, kettes színtű technikus.
A közben kiszálló Russelt is megvizsgálta. A lány csak remélni tudta, hogy a fiú nem fog pánikba esni és nem csinál semmi baromságot.
- Erich Carr, kettes színtű technikus. Mi a jövetelük célja?
Az őrtoronyban lévő sínágyúk azonnal az eredeti pozíciójukba tértek vissza. Jade ügyelt arra, hogy ne sóhajtson fel, ne nyeljen, hogy a szeme ne mozogjon. Tudta, hogy ezeknek a robotoknak nem olyan fejlett a mimikafelismerő programja mint a többinek.
Azonban gyakran előfordult, hogy a régebbi gépekbe új fajta szoftvereket installáltak, mert az gazdaságosabb.
- Rendkívüli ellenőrzés és karbantartás. Nincs benne a központi adatbankban, mert ez egy kísérlet része.  Az alkalmazkodó képességeteket vizsgáljuk.
- Pozítiv. A számítások szerint a héten esedékes volt már egy.
- Ez felkerül az aktába, mint eredmény - szólalt meg Steven, majd elmosolyodott. A robot azonban nem reagált rá, ha csak azt nem lehetett valamiféle gépi köszönetként értelmezni, hogy a magas fémkapu hangtalanul kitárult.
A bázison lévő minden robot kisétált az egyik kisebb épület előtti térre. A legtöbben védelmi robotok voltak, de Erica látott rovarra emlékeztető javítókat, korongalakú takarítókat és a saját apró VTOL hajtóműveik által lebegtetett adatrögzítőket.
Jade felsóhajtott, majd lerakta a kezében tartott szerszámos táskát és előkapott egy kéziszkennert. És jobb ötlete nem révén elkezdte vizsgálgatni a robotokat. Az egyik biztonságival kezdte, fel-le mozgatta előtte a készüléket, várva hogy valami hibát találjon.
Egyébként nem volt semmi probléma velük. És Jade sem véletlenül kezdte ezekkel...
 Russel végig ott állt mögötte, érdeklődést színlelve figyelte ahogy Erica dolgozik. A kezdő szerepét játszotta ebben a színdarabba. Pár pillanat és...
- Ki kell mennem a mosdóba - szólalt meg. - Merre van?
Egy biztonsági robot fordult felé.
- Menjen balra és harmadik épületben talál. Sajnálom, hogy nem tudom elvezetni oda karbantartás miatt.
Russel bólintott, majd sarkon fordult és elindult azon irányba. A szíve hevesen kezdett el verni, nem engedhette meg magának azt a luxust, hogy megnyugodjon hogy bevették a meséjét. A zsebében lévő memóriakártya szinte bizsergette a bőrét... A szája kiszáradt, a szemei égtek az izgalomtól. Ki tudja hogy a Nogura helyi képviseletén mikor fedezik fel őket és persze a vírust is...
Akkor már nem sok esélye lesz.
Amint megérkezett az egyszintes épülethez, rögtön előrefordult majd elindult a bázis közepe felé. Innen indult el a versenyfutás az idővel... Miben nem lehetett tudni, hogy az ellenfél éppen hol tart. Hamarosan odaért a központi épülethez...
A hatalmas fémkomplexum könyörtelen fémóriásként magasodott előtte. Az elülső részén egy zárt hangárajtó volt. És persze a bejárati ajtó, mintha csak vele incselkedett volna, egyszerűen zárva volt. Russel torka összeszorult, amikor meglátta azt a panelt, amin a kódot lehetett bevinni.
Steven hátrasimította a haját, és kifújta a levegőt. Számíthatott volna erre, de... Ledobta a táskáját, majd előkapta a gömbkomputerét.
- Bekapcsolás, vizuális megjelenítés nincs - suttogta halkan. A tenyérnyi szerkezet tetején életre kelt a kék fény, egy hologram jelent meg felette. - Adj utasítást a vírusnak, hogy indítsa újra... - közelebb hajolt a számpanelhez, majd leolvasta a rajta lévő sorozatszámot. - Az X19981228W sorozatszámú készüléket.
A másodpercek szinte óráknak tűntek, míg ki nem aludt a panel tetején világító képernyő majd újra fel nem gyulladt. Egy felírat jelent meg rajta.

Kérem, írja be az új kódot.

Russel megnyugodott, majd úgy tett, ahogy a komputer mondta. Szerencsére a vírus elindított egy vészhelyzeti protokollt, amit a biztonsági rendszerekbe egy esetleges apvihar vagy EMP impulzus esetére. Steven vírusának csak annyi dolga volt, hogy áramszünethez hasonló körülményeket teremtsen és közben elvágja a panelt a központól, törölje a kódokra utaló mappát majd töröljön minden, a ténykedésére utaló jelet.

Ezt gyorsan észre fogják venni. A maximum egy óra időt amit maguknak adott így 20 perccel csökkentette. A barátságos, üvegezett ajtó kinyílt. Steven pedig sietős léptekkel belépett rajta. Próbálta lecsillapítani a gondolatait.

Ha lebukik, akkor nem tudta, hogy Ericával mi lesz.

Nem is mert rá gondolni. Kifújta a levegőt, mikor odaért a folyosó végében lévő ajtóhoz. Nagy szerencséjére egyáltalán nem volt lekódolva... És nyitva volt.

Egy kisebb szerelőcsarnokon jutott be a prototípust rejtő hangárba. A tágas terem közepén egy felderítő hajó pihent. Elég egyszerű jószág volt. Csapott szárnyú, hegyes orrú gép, dobozszerű törzse két oldalára egy-egy fémszerű gömböt erősítettek.

Az álcázók... Valószínűleg...

Steven valamiféle konzolt keresett, ahonnan lenyerhette volna az adatokat. Végigpillantott az űrhajón, a szerelőpadokon. Ekkor látta meg hogy a hangárból egy kisebb iroda nyílik tőle balról... Egy íróasztal, rajta pedig egy gömbkomputer.

Jackpot!

Nem is kerülte ki a hajót, egyszerűen átbújt a hasa alatt, majd berontott a irodába. Bekapcsolta a készüléket... Kifújta a levegőt.

A komputert kezelő mérnöknek nem adott volna sok jövőt a cégnél. Aki nem jelszavazza le a saját fontos információkat rejtő gépét. Steven egy kézmozdulattal aktivált egy holografikus billentyűzetet és egy képernyőt. Pillanatok alatt megtalálta a mappát, majd be is dugta a memóriakártyát a szokásos aljzatba és megkezdte a másolást...

Nem vette észre a mennyezeten végigmászó pókra emlékeztető alakot, ami épp felé tartott. Csak akkor amikor az apró őrrobot hirtelen elrugaszkodott a menyezettől és a fiú arca felé ugrott. Steven hátraugrott, azonban ezzel csak azt érte el, hogy a robotizált kis féreg ráakaszkodjon a bal lábára...

Jó, ez gond!

Jutott az eszébe amikor hátraesett a rohadt kis fémszörny súlyától...

A védelmi robotok egyszerre kapták fel a fejüket. Erica már tudta, hogy baj van... A lány azonnal felpattant, majd az elektromos szkennerrel az éppen vizsgált robot térdízületébe döfött. A készülékből elektromos kisülések kék pókhálója indult meg, majd terítette be a tagbaszakadt gépezet testét....

A lány ekkor pattant fel és eredt futásnak... A következő pillanatban a szkenner fehér robbanással durrant szét... A védelmi robotok fele ennek hatására vakon kezdett el tántorogni, míg a többiek azonnal Jade nyomába eredtek.

A lány éppen időben vetődött be két épület közé, mikor az elől haladó gép lőni kezdett. A lánynak fotografikus memóriája volt, sikeresen megjegyezte a térképről az épületek között húzódó zegzugos labirintus térképét. Pillanatok alatt átért, még a gépek előtt, melyek még csak most próbálták meg lezárni a fontosabb menekülési útvonalakat.

Odaért a központi épülethez, majd berontott. A hangárban Russel ordítást hallotta. Az egyik szélső irodából jött. A lány azonnal felkapott egy csavarkulcsot, majd berontott a helyiségbe és kétszer rácsapott a fiú lábát körbeölelő őrszemrobotra... A robotizált dög csak a harmadik csapástól lett fémhulladék.

A fiú lesöpörte magáról a maradványokat, majd felállt és a bal lábszárához nyúlt.

- Pokolian fáj! - kiáltotta.

- Eltört?

- Szerintem nem...

A lány kisietett a hangárba, megnyomta az ajtót záró gombot. Az épp jókor csúszott a helyére, mert a távolban már hallatszottak a védelmi robotok nehézkes léptei. Russel ekkor érkezett meg, a kezében ott tartotta a memóriakártyát.

- Megvan?

A fiú bólintott.

- És te jól vagy?

- Kis híján eltörted a lábszáram a csavarkulcsal...

A lány Russelre nézett, már a nyelvén volt a következő visszavágás, azonban inkább nem akarta mélyíteni a helyzetet.

- Jaj te nagy hős, azt mondd meg, hogy jussunk ki innen?

Steven a hajóra pillantott és kifújta a levegőt.

- Nem fogsz neki őrülni... Hívd Hawkinst...

A kommunikációs pult felpittyegett, Hawkins azonnal felpattant a székéről majd a sarokba dobta a kezében tartott krimit. Sajnos Russelnek igaza volt, tényleg úgy festett, hogy a devliai kalmár robotja a gyilkos...

Beviharzott az irányítóba. Neyy szinte azonnal követte.

- Van egy kis gond - hallatszott Erica hangja. - Lebuktunk, de megvannak az infók!

- A francba - szólalt meg Trent. A háttérből dörömbölés hallatszott, mintha valami tagbaszakadt fickó megpróbálna bejutni. - A hangárba vagytok?

- Igen - válaszolta a lány. - Pontosabban a prototípuson. Arra gondoltunk, hogy kivezetjük innen, de ahhoz kellene a ti segítségetek. Az űrben találkozzunk, összekapcsolódunk és átmegyünk.

- Erica...

- Hawkins, könyörgöm most az egyszer dobd le ezt a barom viselkedést és csináld amit mondok. Ez az egyetlen lehetőség. Na, az űrben találkozunk!

A lány hangja elhallgatott. Trent azonnal a pilótaszékbe pattant, majd aktiválta a Renegát hajtóműveit. Neyy kötelességtudóan elfoglalta a sajátját. A Renegát dübörögve emelkedett fel a leszállópályáról. A szerencsevadász egy gombnyomással elhalgatta a kikötői hatóság méltatlankodását, majd a bázis irányába kormányozta a Renegátot.

Nem akarta elveszíteni a társait...

A prototípus irányítófülkéje nem különbözött olyan nagyon más felderítő hajókétól. Kivéve hogy oldalt helyet foglalt az álcázóberendezést irányító panel közvetlenül alatta meg egy fegyvervezérlő konzol. Erica furcsálotta ezt.

Az ilyen hajókat békés felderítés céljából vetik be, nem pedig háborúra...

Azonban nem tudta érdekelni, lepattant a pilótaülésbe, majd megnyomta az előtte lévő gombot.

- Én csináljak valamit? - kérdezte az ekkor belép Steven.

- Ülj le, csatold be magad és élvezd a műsort! - ripakodott rá Erica. A fiú azonnal így tett. Azonban volt valami furcsa. A hajtóművek feldübörögtek, a leszállótalpak visszahúzódtak a hajó hasába... De a képernyőn már jól látszott a bolygó képe, és az annak felszínéről elinduló szagatott vonal... Valamint egy ugrás koordinátái...

A hangárajtó félresiklott, a hajó pedig önálló életre kelve száguldott ki a hangár belsejéből és indult meg az ég felé. Pillanatok alatt átfúrta magát a felhőkön és a légkör külső rétegén, a következő pillanatban pedig az űrben is voltak...

- Mi van ezzel a lánnyal? - morogta Trent, balra kanyarodott a Renegát nyomában járó tenguk lövései elől, majd nagyobb sebességre kapcsolt, miközben Neyy viszonozta a tűzet a hajó ágyúiból. A prototípus hajó már elhagyta a bolygó felszínét, a nyomában szintén vadászgépek valamint felülről egy csatahajó tartott az irányába. És olyan gyors volt, hogy Trent nem tudott vele lépést tartani.

- Erica, lassíts egy kicsit! - kiáltotta Hawkins a rádióba.

- Nem tudok, valami robotpilóta irányítja - válaszolta a lány.

Trent nagyobb sebességre kapcsolt, majd dugóhúzóba vitte a szállítóhajót hogy lerázhassa az őket üldözőket, a csatahajó is pont ekkor fordult feléjük.

Felgyorsított, új pályára állt.

- Jade - mondta, miután a Renegáttal beszáguldott a tengu vadászgépek közé, azok rémült madarak módjára rebbentek szét, majd álltak újra célra. Trent befogta a hajó hajtóműveit majd megszólalt. - Kilövöm a hajtóművét, jó?

Onnan feszült csend hallatszott, majd kotorászás hangja. Erica odakiáltott Russelnek.

- Azt ne piszkáld!

A tenguk azonnal lőni kezdtek. Hawkins balra rántotta a botkormányt... Ki akarta hozni Ericáékat, kerül, amibe kerül...

Russel ledobta a konzolt kezelő lemezt, majd felemelte a kezét.

- Hozzányúltál?

- Én nem!

A lány rábökött a képernyőre. Már csak pár másodperc maradt az ugrásig. Jade felsóhajtott, nem tudta mit csináljon. Hogy tehet e bármit is vagy sem... A rádió felé fordult, majd kapcsolta Trentet.

- Rossz hírem van. Mindjárt ugrani fogunk.

- Hogy... hova...?

A lány ránézett a képernyőre. Egy rendszer képét látta, három földszerű bolygó a belső régiókban, négy gázóriás a peremen. A második gömböt kéken jelölték, mellette felíratok tudósítottak arról hogy lakható bolygó... És a vykronok területén fekszik.

- Vegyél vissza az arcodból, nyeld le a rohadt vereséged és keress meg minket.

A szeméből egy könnycsepp csordult ki, nyelt egyet.

- Diktáld a koordinátákat.

Tényleg a koordináták. A lány a bal felső sarokban lévő karakterekre pillantott... Mielőtt beolvasta volna a számláló ekkor váltott át végleg nullára. A hajót fényburok ölelte körbe majd rántotta ki a valós térből.

A rádióból néma csend hallatszott. Hawkins pedig kitért a vadászok lövései elől, jobbra kanyarodott majd a Renegáttal elrepült a csatahajó orra előtt. Erica és Russel eltűntek, nem tudta hogy hova.... Vagy miért... Az ámokfutó űrhajó elragadta őket az űr egy ismeretlen pontjára.

Ő küldte be őket erre az akcióra... Minek is nevezte őket?

Értékes emberanyagnak...

És ez az értékes....

Hawkins nekilátott hogy utasítsa a komputert hogy számolja ki az ugrás adatait.

- Elugrunk innen - válaszolta. - Megkeressük Ericáékat... Élnek még valahol...

... emberanyagot.

Hogy mondhatott ilyet... Főleg rájuk, akikkel annyi akcióban volt része... Hogy válhatott ilyenné?

Aktiválta a parittyahajtóművet, majd a következő pillanatba ők is eltűntek a Korolev III felett...

7. Emberanyag (1.)

A Renegát kilépett a nulltérből, majd elindult a Korolev III. felé.
- 10 000 egység - mondta Steven, majd átnyújtotta az adatkártyát Hawkinsnak. A férfi a törőre pillantott, majd az adatkártyára. A franc se tudta, hogy mi a baja ennek a fickónak, bár lehetett ahhoz valami köze, hogy ő meg Neyy elkábították.
- Nem tudnál egy kicsit világosabban fogalmazni? - pillantott fel Trent a kezében tartott merui detektívtörténetből. Igazából elég unalmas volt, Hawkins utálta a krimit.
- Ez egy jó minőségű vegai adatkártya, ennyit kell fizetned hogy ha elcseszed - válaszolta a srác. A szája pengevékonyságúra szűkült, a szemei villámokat szórtak. - Rohadt drága egy ilyen.
- És megnézed mi van rajta?
- Figyelj, nem akarom megnézni - vágott vissza Steven. - A nagy semmiért szedtem le egy illegális letöltő adatbázisból a legújabb feltört konvertáló programot, hogy az én régi, ósdi gömbkomputerem megtudja nyitni.
Hawkins bólintott, kezdte kapizsgálni mit akar a srác.
- Steve, bocs...
- Ha te és a másik anyaszomorító megint a hátam mögé kerül, hopp nem lesz olyan, mert nem engedlek a hátam mögé benneteket. Még mindig hasogat a fejem a szarotok miatt. És ha agytumorom lesz utána?
- Jó, megértem. Túl vagyok pár macskajajon én is, de ha ezen a melón túl leszünk akkor rohadt sok tiszteletdíjat kapsz. Azért nem kerestem másik törőt...
- Mert őket nem olyan könnyű elkábítani?
Hawkins felpattant, az asztalra dobta a könyvet. Minden vér az agyába szökött.
- Figyelj, nem akarunk éhen halni, hogy ez ne történjen meg, ahhoz pénz kell. És bocs de nekem fontos az emberanyag, az értékes emberanyag, vágod? - kérdezte Trent, majd rámutatott a srácra. - Megkapod utána a pénzed és elmehetsz.
Russel felemelte a könyvet, majd elolvasta a címét és elmosolyodott.
- Ó, a Viharos Felhők... Biztos kíváncsi vagy rá, hogy melyik a gyilkos, a család komornyikja vagy a rendőrfelügyelő? Na, a devliai kalmár robotja ölte meg a cégvezetőt.
Trent elvette a könyvet Steventől, becsukta majd elmosolyodott.
- Rohadj meg. Na, szólok a többieknek, hogy eligazítás van, addig varázsolj egy hologramot.
- Az emberanyag teljesíti a parancsot, uram - válaszolta Russel, majd a gömbkomputer felé pillantott. Erica és Neyy az irányítóban voltak. A szemközti falat elfoglaló kilátóablakon keresztül jól lehetett látni a Korolev III sötét gömbjét, melyet csak a városok és az azokat összekötő útvonalak fényei törtek meg. A bolygó egyenlítőjén négy orbitális ágyú volt, míg az északi sarka felett egy hatalmas űrállomás lebegett, ahová ki és bedokkoltak a Nogura automatizált ércszállítói. Ez volt az ismert űr egyik legtávolabbi lakott pontja... Ezen túl már csak az ismeretlen volt.
Trent a szemével azonnal hadihajókat keresett, és szinte tizedmásodpercek alatt kiszúrta a bolygó körül járőröző Meidzsi osztályú csillagcirkáló karcsú és mégis halálos alakját odébb pedig tengu osztályú vadászgépeket látott cirkálni.
Hegyes orrukkal, pengeéles végű szárnyukkal olyanok voltak mint egy pterosaurus csontváza. Ezt a félelemkeltő hatást még az is fokozta hogy feketére festették őket. A szárnyukon, épp úgy mint a cirkálók orrán ott volt a Japán Császárság jelképe, csillagokkal körülvett vörös óriás.
 A lány Hawkins felé fordult, és ránézett.
- Az emberanyagos beszólást hallottuk - mondta a lány.
- Igen, de az nem vonatkozik - vágta rá Neyy, majd úgy fordult feléjük mint aki most először mutatja meg macskára emlékeztető arcvonásait.
- Ó, házikutyi - válaszolta Erica, de nem mosolyodott el.
- Gyertek, eligazítunk.
A kis csapat pillanatok alatt az ebédlőasztal körül gyűlt össze. A közepére helyezett gömbkomputer felett a Nogura gyártelepének háromdimenziós tervrajza lebegett. A kisebb nagyobb épületegyüttes közepén egy jókora csövekből és oszlopokból összetákolt fémmonstrum állt, aminek a középső részét egy jókora nyílás foglalta el: a hangárkapu. A telepet jókora és meredek lejtésű fémfal vette körbe, minek a tetején jól lakott fémmadárként sínágyúk gubbasztottak, hosszú csöveiket az ég felé szegezték.
- Na hogy mentek be ide? - kérdezte Russel.
Hawkins kifújta a levegőt, majd megtörölte a szemét.
- Irqoulnak van egy csókosa a helyi Nogura kirendeltségen. Sokkal tartozik neki, na ő betud vinni benneteket. - Erica és Russel összenéztek. Hawkins jól tudta hogy mi jön. Ezért gyorsan a szavukba vágott mielőtt méltatlankodni kezdtek volna.
- Igen, ide lehetetlen bejutni, mert szinte csak robotok őrzik...
- Minket? - kérdezte Erica.
- Figyelj, Neyy és én elég feltűnő jelenség vagyunk, de azonban ha ti felveszítek a Nogura technikusainak a ruháját...
- Hogy adjuk ki magunkat a Nogura technikusainak? - kérdezte Steven. - Ő - Ericára mutatott -, meg én? A Nogura szamurájai ezért elintézik hogy mi este nap koronájában aludjunk.
- Russel, nem mondtam olyat hogy veszélytelen ez a meló. Azonban el is mehetsz a hajóról, a pénzed nélkül. Kíváncsi vagyok hogy meddig jutnál - szólt közbe Neyy.
- Szerintem tovább mint elkábítva - motyogta Erica. - És mit akarsz, mit csináljunk?
- Azt mondjátok, hogy rendkívüli ellenőrzés. Úgy tudom, hogy az ilyen telephelyeken ezeket emberek végzik. Még mindig nem bíznak meg a robotokban.
- És nem lesz feltűnő, ha csak úgy besétál két technikus, aki nem is szerepel a nyilvántartásukban? - szólalt meg Erica.
- Nekem erre van egy ötletem. - Mindenki Russel felé fordult. - Talán betudom vinni a központi komputerbe a képeinket és a fals adatainkat. Egy óráig tuti kitartanak, mi meg az alatt simán megjárjuk.
- Én gyorsan, de te vajon? - kérdezte Jade, majd Stevenre mosolyodott. A fiú inkább elkapta a fejét, majd a plafont kezdte el bámulni. Hawkins látta, hogy Erica lesüti a szemét.
- Nyugi, én is tudom szedni a lábam ha szarba kerülök. - Russel hangja fagyos volt. - Adjatok három órát.
- Szuper, bementek, kihozzátok az adatokat...
- És az útjaink szétválnak - vágta rá Steven.

A Korolev III. gömbje egyre nagyobb lett, hamarosan felcsipogott a Renegát kommunikátora. Hawkins a lány felé fordult, majd megszólalt.
- Aktiváld a taszponderjelet.
- Melyiket?
- A Bullfrogot - válaszolta Trent. A Renegát komputerében 500 hamis taszponderjel volt, ebből még csak hetvenet használtak. Jade szíve ekkor hevesebben kezdett el verni. Ő hozta Stevent a hajóra. A srác meg kedvességet várt tőle, erre Jade meg azt se köszönte meg neki, hogy megmentette az életét.
Egy hálátlan dög volt, egy pillanatra ugyan az a lány lett aki annak idején minden este az az Exodus diszkóit és menő bárjait járta, holofilmsztárokkal randizott, és olyan srácokat szédített mint Russel. Mit tett?
A torka összeszorult mikor eszébe jutott a három hónappal ezelőtti lelkes, mégis esetlen Steven.
Ő kedvelte a srácot... Azonban ő is volt az aki ezt tette vele...
- Erica, mi lesz?
- Ja jó! - monda a lány, majd lenyomott néhány gombot.
- Itt a Korolevi kikötői hatóság - a kommunikátorból áradó hang gépies volt. - Mi a jövetelük célja?
- Rokonlátogatás - válaszolta Hawkins. - A bácsikám kórházban van.
- A bácsikája neve?
- Fox Thruthman?
- Vegai influenzával fekszik az Új-Kyotoi központi kórházban. A V-27-es magánleszállópályát javaslom önöknek. A koordinátákat átküldöm. Kellemes itt tartózkodást kívánok.
Valószínűleg teljesen letapogatták a hajót, átnézték tiltott áruk és rejtett fegyverek után. Ez az egészet a kialakult politikai helyzet tette szükségessé. Mióta kiderült, hogy a Bishop rendőrségébe beépült egy Lance Morrow nevű beépített ügynök - igaz valószínűleg soha nem derül ki, hogy Hawkins buktatta le -, azóta egyre több csoport kezdte el követelni a Domíniumtól való elszakadást és szabad választásokat. Persze ezt lehetővé tette a Káosz Harangjai nevű csoport akciója.
A titokzatos szervezet kis hiján romba döntötte a Tellust és több más világot. Igaz, sikeresen megakadályozták, de a Domínium belegyengült...
Ez felizzította a telepesek és a cége függetlenedési törekvéseit, azonban a vak is észrevette, hogy bizonyos akciókra a Nogura és a Bishop beépített provokátorai bujtják fel az egyszerű dolgozókat. És jól végezték a munkájukat, sokan már fegyveres lázadásról beszéltek. Hawkins pár fegyverkereskedő és zsoldos ismerősének ekkor jutott az eszébe, hogy milyen nemes lovag és kiáll a veszett ügy mellett.
Erica azonban azokat sajnálta akik tényleg valamiféle romantikus idea miatt fognának fegyvert. A több ezer hozzá és Russelhez hasonló fiatalt...
A Renegát megremegett, ahogy beért a Korolev gravitációs mezejébe, a hőpajzsa vörös fényben kezdett tündökölni. A hajó pillanatok alatt visszanyerte az eredeti, barnásvörös színét. Alattuk egy terebélyes lombú fákból álló erdő húzódott., majd a láthatáron hamarosan feltűntek Új-Kyoto felhőkarcolói. A hatalmas épületeket vörösre és barnára festették, olyan hatásura mintha nem fémből hanem fából lettek volna. Az elrendezésük klasszikus japán jegyeket követett. Sok felhőkarcoló oldalán egy-egy az utca szint felé kinyúló terasz volt, miken cseresznyefák virítottak, de a Renegát elhúzott egy olyan mellett, amire egy japán kertet építettek, sziklástól, tavastól és padostól.
Lejjebb díszes üvegházak tetején csillant meg a rendszer központi napjának fénye.
Alattuk széles sztrádák húzódtak, melyeken katonás rendben különféle színű légpárnások haladtak, a pagodatornyok között űrhajók, magánrepülőgépek és légautók suhantak el. Elrepültek a város központi repülőterének díszes épülete felett, az ő céljuk egy a tornyok árnyékában megbújó fémkráter volt. A Renegát lassan leereszkedett, a leszállóhely fémfalai pillanatok alatt átvették a VTOL hajtóművek erejét.
- Akkor mehettünk - mondta Trent, felpattant. Russel a gömbkomputeren dolgozott. - Russel, jól haladsz?
A törő felpillantott. Az volt a legrosszabb, hogy Erica semmit érzelmet nem tudott kiolvasni a fiú tekintetéből.
- A komputerek védelme?
- A legfejlettebb - válaszolta Hawkins.
- Van is egy ötlet. Egy nagyon is régi, XX.-XXI. századi konstrukciójú vírus, olyan ritka, hogy valószínűleg a híres védelmük egyszerűen átengedi vagy észre sem veszi.
- Zseniális - mondta Trent.
- Igen - mondta Erica, ráakart mosolyogni Russelre, azonban az rá se nézett.
- Na menjünk.
Új Kyoto városa rendezett volt és tiszta, a nap 24 órájában takarítórobotok tisztították. Erica azonban ennyi robotot még nem látott, mint ebben a városban. Robotrendőrök irányították a forgalmat, az egyik bódéból egy női arányokkal rendelkező robot nyújtott át kávét egy elegáns férfinak, aki egy robotirányítású taxiba szállt be.
Az egész város a robotokra épült, amiket egy központi komputer irányított. Erica ezt csodálatosnak és félelmetesnek érezte. A város kiszámított és biztonságos gépezetként viselkedett, a dugók szinte soha nem fordultak elő, és a balesetek is ritkák volták. Azonban megvolt a veszély, hogy valami pszichopata képes feltörni a komputert és elszabadítja a káoszt.
Erica azt is észrevette, hogy a velük szembejövők megbámulják a kopott ruházatukat. Remélte, hogy nem pont ez buktatja le őket. Mindenféle atrocitás nélkül érkeztek meg az Irqoul által megadott címre.Egy alacsonyabb bérház volt a mellékutca végében. A bejárat előtti apró udvarra néhány barackfát ültettek, az egyik alatt egy kutyára emlékeztető állat heverészett. Állkapcsából hajlott szemfog állt ki, vörös bundáját sárga foltok tarkították. Tarkójától a farka tövéig tüskék sorakoztak.
- Mióta divat guarrot tartani, azóta mindenhol ott vannak ezek - mondta Erica.
- Állítólag szereti a gyereket - mondta Hawkins.
Neyy vállat vont.
- Reggelire vagy vacsorára?
A recepciós - egy kövér devliai - nem kérdezett semmit mikor Hawkins elmondta, hogy Irqoul nevében jöttek. Egyszerűen felküldte őket a 15-ös szobához. A lakás több részből állt, egy nappali, három hálószoba, egy konyha és egy fürdő alkotta. Amint beléptek a nappaliba, Hawkins lelökte a földre a táskáját.
- Egy napot se fogunk itt tölteni.
- Még szerencse - válaszolta Erica Hawkinsnak.
Russel azonnal hozzálátott a munkához. Leült  az asztalhoz, elővette gömbkomputerét és elővarázsolt a semmiből egy holografikus billentyűzetet és egy képernyőt. Neyy és Hawkins pedig megkezdték kipakolni a táska tartalmát. Két ezüstös színű uniformis és egy szerszámos láda.
- Csinálok valami kaját - szólalt meg a lány.
- Jó - fordult oda Hawkins. - Csinálj pár szendvicset.
Jade kilépett a konyhába, majd szemügyre vette a hűtőszekrény tartalmát. Egy csomag kenyér, egy mesterséges húshenger és sajt volt benne. A lány azonnal hozzálátott a szendvicskészítéshez. Egy műanyag vágódeszkán karikákra vágta a hengert.
Miért viselkedett így a sráccal? Steven mindig normális volt vele, sőt talán túl normális is. Már a Kalgor VII.-en látta a jeleket. Ahogy Steven beszélt hozzá, jó az arról szólt hogy a törő megpróbálta bedumálni magát a kegyeibe.
Felbontotta a kenyeret, és megtörölte a szemét.
Kane óta nem tudott megbízni egy férfiban se... Hawkinsba se tudott, a férfi egy szerencsevadász volt, és bármikor ott hagyhatta... Azonban a lány úgy gondolta, hogy jobb lett volna ha...
Hirtelen nem tudta, hogy mire is gondol, tudta hogy a gondolatai Russel körül forognak...
- Jade, mi újság azzal a kajával? - hallatszott Trent hangja a nappaliból.
Jade megtörölte a szemét, majd elkezdte a sajtot is szeletekre vágni. Próbált semmire se gondolni... Csak a sajtra...
- Mindjárt viszem!

Egy óra alatt készültek el mindennel, ezt követően sétáltak ki a bérház ajtaján, de a kertnél az útjaik ketté válltak. Hawkins és Neyy az űrkikötő felé indultak.
Erica és Steven pedig nyugati irányban. A rendszer napja már rég a horizont mögött járt, az utcákra félhomály borult, a járda pedig megtelt a helyi szórakozóhelyek felé tartó fiatalokkal. Azonban mielőtt az éjszaka leereszkedett volna, a tornyok homlokzatára szerelt fényreklámok aktiválódtak, színes reklámot nyújtva a Nogura legújabb polgári fejlesztéseinek, köztük egy új típusú városi Darázsnak és egy új antigravitációs háztartási robotnak.
Erica szíve a torkában dobogott, egy millió egységet adott volna azért, hogy olyan képességei lennének mint Alyssának. Itt a gondolatolvasásra gondolt, de ha már ott van, akkor kiegyezett volna az emberek átprogramozásával is.
Tudni akarta, hogy mi jár Steven fejében.
Csak nem merte megkérdezni. Tudta hogy ez lenne a legegyszerűbb megoldás, azonban volt egy olyan érzése, hogy választ nem kap erre.
Rátértek egy mellékutcára, aminek a túlsó végéből elektronikus zeneszó hallatszott, arra vették az útjukat. Erica csak most gyűjtötte össze a bátorságát, hogy megszólaljon.
- Figyelj Russel, bocsi hogy...
- Nem érdekel - mondta halkan Steven. - Láttam hogy viselkedtél velem, figyelj...
- Megvoltam ijedve, tehát ne add itt a sértett hőst. És figyelj, ha te nem lettél volna akkor most én se lennék itt.
- Jó, nyugodj le Jade, én is nyugodt vagyok. Figyelj, tudom hogy te engem csak egy szerencsétlenkének tartasz, hát többet nem fogok semmit se eltolni. Mivel nem leszek ott a hajón. Na nyomás, csináljuk meg a melót!
A zene felerősödött, ahogy a klub közelébe értek. A széles, kétszárnyú bejárat felett lebegő kék-zöld színű holoreklám reklámozta a hely nevét: Miraz klub. Előtte egy nagydarab mégis áramvonalas testű őrző-védő robot álldogált, egy vörös bőrnadrágot és mellényt viselő devlai magyarázott neki valami bőszen.
Tőlük nem messze egy Ericánál alig két évvel fiatalabb lány álldogált. Ezüstszínű ruhája szabadon hagyta a hasát és a combjait. Egy cingár, félig lenyírt hajú srác magyarázott neki.
Russel átadta a fizetőkártyát a gépnek. Az leolvasta, majd átnyújtotta. A levegőben színes fénypászmák cikáztak a zene ritmusára, szaggatott mozgást adva a bent táncoló fiataloknak. A szélső boxokban párok csókolóztak vagy baráti társaságok kortyolgatták az italukat. A levegőben táncosnők hologramjai lebegtek. Steven biccentett Ericának, hogy ideje átöltözni.
Erica bólintott, valahányszor belépett egy ilyen helyre mindig úgy érezte, hogy visszamegy az időben. Az ilyen mulatók és kocsmák szinte a második otthonai voltak régen... És nem volt büszke erre, mindig ide menekült otthonról.
A bátya emléke elől.
Russelel átvágtak a tömegen a pulthoz. A yrrah kocsmáros megvakarta hatalmas orrát a hosszú szőrös bal karjával, és rájuk pillantott.
- Kértek valamit?
Erica azonnal megszólalt.
- Egy yozhan tonik és egy navai zöldbor.
A yrrah elismerően felcsettíntett, leugrott a székről és rövid lábaival az üvegekkel teli szekrényhez nyúl.
- Részegen akarsz bemenni a laborba? - suttogta Russel mérgesen.
- A látszat kedvéért - válaszolta Jade és kacsintott.
A lény kihozta a két italt.
- Hol a mosdó?
A yrrah balra mutatott.4
- Na ennyi - mondta Erica, majd rámosolygott a lényre. - Köszi!
Erica belépett a női mosdóba, ahol átvette a ruháját a karbantartók uniformisára, majd megnézte magát a tükörbe. Pont a mérete volt, de rájött, hogy az ezüstkék nem áll neki valami jól, de álcára szükség volt. Egy pillanatra elképzelte, hogy Russel vajon milyennek láthatja.
Persze miután ő azzal fenyegette hogy szétveri.
Megrázta a fejét és lemondóan sóhajtott.

6. fejezet: Macskajaj

Steven Russel úgy érezte, hogy valami őrült megragadja a szemgolyóit, majd egy hirtelen rántással kitépi őket az üregükből. A fiú azonnal feljajdult. A gyomra háborgott, a ruhája nedves volt a saját izzadtságától. És az a zúgás...
Ekkor nézte meg, hogy hol is van. Egy priccsen feküdt, egy kabin közepén, amit hamar felismert. A sajátja volt a Renegát szállítóhajón...
Amit ő elhagyni készült. Russel azonnal felült, majd visszaemlékezett mindenre. Hawkins próbálta rávenni, hogy vállaljon be valami melót, ő ezt elutasította, majd a következő pillanatba...
Mintha tűt szúrtak volna a szemébe, úgy tért vissza a fájdalom. Russel felszisszent, de a következő pillanatban a düh lángolva öntötte el a belsőét, hogy aztán újabb, pokolibb migrénbe torkoljon, és áthúzza a tervét.
Hogy kiront az ebédlőbe és keményen beleveri Trent Hawkins fejét az asztallapba...
- Hawkins! - ordított fel hirtelen, majd abba is hagyta. Érezte, hogy a gyomra az ordítástól újra táncot kezd járni. Nagy kihívást jelentett Russel számára, hogy ne hányja el magát. Ekkor nyílt ki az ajtó, AT lépett be rajta. A bal kezében egy bögrét tartott.
- Az űrben vagyunk, ugye? - tette fel a kérdést Steven. Hallotta a hajtóművek zúgását, valószínűleg a Renegát egy sokkal előnyösebb ugrópontra manőverezett.
AT bólintott.
- És hol vannak az emberrablók? - kérdezte Steven. Bár a robot arcát alkotó fémlemez semmilyen érzelmet nem árult el. Russel úgy gondolta, hogy a robot komputeragyában értetetlenség, pontosabban robotikus nyelven az információk hiánya léphetett fel. - Hawkins, Neyy és Erica.
- Az ebédlőben. - A robot átnyújtotta a poharat Stevennek, aki belekortyolt a mentolos ízű italba. A folyadék édes utóíze sokáig ott maradt a szájában. Valami toroli nyugtatótea volt, azonban érződött rajta hogy ez Neyy saját készítésű keveréke.
Miután elrabolták még italt és készítettek neki...
- Jó - morogta Russel. - Vezess hozzájuk.
Hawkins az ebédlőasztal mellett várta. A vele átellenes oldalon Erica ült, míg a vezérlőbe vezető lépcső mellett Neyy állt. Russel agyát elöntötte a vörös köd, sietős léptekkel a szerencsevadász felé indult, a bal keze ujjai ökölbe szorultak, a következő pillanatban mielőtt Trent bármit is mondhatott volna, Steven arcon csapta.
- A Telluson így bánnunk az emberrablókkal - kiáltotta, ahogy Hawkins hátratántorodott. A dühe nem párolgott el.
- Jó most hogy... - Russel újra ütött volna, de a következő pillanatban Hawkins egyszerűen elkapta a srác csuklóját, átdobta, mire a törő a földre került. Hawkins a mellkasára térdelt, majd megszólalt.
- Lenyugodtál?
- Elraboltál, hogy nyugodjak le?
- Figyelj, amíg nem nyugszol le, addig itt leszünk a padlón...
- Oh, hogy rohadná ketté - mondta Russel.
- Addig is itt lehettünk míg el nem jön az abszolút nulla pont... - válaszolta Hawkins. - Figyelj, annyi időm nincs, de szerintem megint nem tudsz megütni. Na, megnyugodtál?
Russel bólintott, mire Trent leszállt róla. Leült, majd hellyel kínálta. A fiú megrázta a fejét, de inkább nem méltatlankodott. Nem akart magából hülyét csinálni, hogy miért?
Ő se tudta. Ericára nézett.
- A részemről volt szó, nem arról, hogy valami randidroggal elkábítottok...
- Hawkins ötlete volt - szólt közbe Neyy.
- Attól még megtettétek. Na, kérem a részem, rakjatok le egy olyan bolygóra, ami úgy ahogy civilizált és ígérem nem szólok a rendfenntartóknak. Okés?
- Hát van egy kis gond... - szólt közbe Neyy. - Hát a fizetséget még nem kaptuk meg...
Erica a manotra nézett, láthatóan meglepődött. Russel pedig úgy érezte, hogy megint dühös lett...
- Ez komoly?
Hawkins csak bólintani bírt. Russel pedig ezerszer elkönyvelte a Renegát kapitányát egy kapitális hülyének.
- De az a fizetség amit azért kapunk, hogy a Nogura egyik prototípusát...
- A Nogura?
- Az a vegai azt mondta, hogy lopjátok meg a Nogurát? - förmedt rá Steven. - Ez komoly? Megakarjátok lopni azt a céget, ami letudná olvasztani a húst a csontjaidról? Megvagytok...
- Megvannak bolondulva. - Erica Jade odalépett a hütőgéphez és elővett valami italt. - Komolyan, remélem hogy jól megfizetnek minket...
- Igen, de Russelel megtudhatjuk csinálni - mondta Trent.
- És ezért raboltunk el - folytotta a szót Russelbe Neyy. - Figyelj, ha elvállalod akkor hamarabb túl leszünk rajta. Megkapod a részedet a serleges melóért meg ezért is. Ha túléljük. És ez volt az utolsó, hogy ájulásba taszítottunk.
Russel szétnézett a társain. Erica belekortyolt a fehérjeturmixába, majd Russelre nézett. Megrázta a fejét, de ez bizonytalan mozdulat volt. Azonban Steven félelme mellett egy másik érzés is kezdett előtörni, ami már sokszor átsegítette a nehéz helyzeteken...
A kíváncsiság. Hogy megtudja e csinálni.
Trentre pillantott.
- Na figyelj. Ez volt az utolsó melóm, bár így is úgy is az. Elvállalom...
Hawkins elvigyorodott erre. Russel azonban csak ennyit válaszolt.
- Megcsinálom. Azonban nem érted...
- Akkor?
Russel a szeme sarkából Jade-re pillantott. Az kíváncsian nézett felé, majd elkapta a tekintetét.
- Az nem a te dolgod... Nyomás. A terv hamarosan meglesz...

5. fejezet: Vegai üzletpolitika

A Renegát kilépett a Fleeur bolygó smaragdzöld-azúrkék gömbje felett lépett ki a normál űrbe, majd megkezdte az ereszkedését a bolygó felé. A hajó ormótlan fémteste átsuhant a bolygó felső légkörén, a burkolata vörösen felizott a súrlódás hatására.
A pilótafülke megremegett, mikor a Fleeur bolygó gravitációja magához rántotta. Hawkins egyenesbe hozta a gépet, robotpilótára kapcsolt, majd megszólalt.
- Felkeltem Ericát. Remélem nem harapja el a torkom...
- Ha nem hívnak Russelnek, akkor nem fogja - válaszolta Neyy szárazon.
- Nyugi van - mondta a férfi.
Belépett az ebédlőbe ami teljesen üres volt. Trent az ajtóhoz lépett, bekopogtatott, majd várt. Pár percig semmi válasz nem jött. A lány kiszólt:
- Russel, nem érdekel!
- Jól van! Átadom neki!
Az ajtó ekkor nyílt ki, a lány álmos feje bukkant elő mögötte, majd rápillantott Hawkinsra.
- A Fleeur-on vagyunk?
Hawkins bólintott. Igaz, a bolygó felé átkellet haladniuk egy Hillard ponton, amit Hawkins utált, de a Fleeurt nehezen lehetett megközelíteni. Az ugrást a rendszer peremét körülvevő asztreoidamező is megnehezítette.
Utána pedig egy gázóriás, ami telhetetlen szörnyetegként rántotta magához az esetleg rossz helyen kilépő űrhajókat. Túl sok volt a nehezítő tényező.
Viszont Russel inkább megízlelte volna egy gázóriás gravitációs vonzását, mint hogy hányingerrel küszködve vezesse át az űrhajóját egy szupernehéz gömb által keltett gravitációs görbületen.
A lány elmosolyodott, majd kiakart slisszani Trent mellett, de az időben elkapta a vállát, majd visszahúzta.
- Ha Russel legközelebb bocsánatot kér, akkor megbocsátasz. Bár ezt nem hiszem. A srác csúnyán megvan sértődve, nekem pedig kell egy jó törő. - Erica megakart szólalni, de Hawkins felemelte a mutatóujját, a lányba fojtva a szót. - Jó törő, és nélküle nem boldogulunk. Erre a hétre két komolyabb melót is beütemeztem. Nem akarok úgy szívni mint a legutóbb...
- De...
- Nem fejeztem be - válaszolta. - Russel megmentett minket, ha hálásnak nem is kellene lenned, de azért hülye csitrinek se. Világos?
Erica bólintott. Hawkins remélte, hogy a lány lelkére beszélt.
- Jó, azért abba egyetértünk, hogy gyakorolnia kellene a tűzelést és a célzást.
- Igen - mondta a lány. - De ha bocsánatot kér álljon féltérdre.
- Féltérd?
- Por...
Trent félreállt Jade útjából.
- Egy laza pukedli, ez az utolsó javaslatom.
A lány kiviharzott a pilótafülkébe, Hawkinsnak volt egy kis dolga. Besétált a szobájába, leguggolt a szekrényéhez, majd belenyúlt a ruhái közé, majd kivette a kelyhet és megnézte magának.
Ilyen kis tenyérnyi cucc, és mennyit szívtunk miatta.
WC papírba tekerte a műtárgyat, majd felkapott egy válltáskát és belerakta, majd körülnézett a pedáns rendben tartott szobába. Valami nem stimmelt.
Valami mintha hiányzott volna. Megvonta a vállát, egy jó ideje nem volt minden ugyanolyan. Vállat vont, majd kisétált a kabinból. Besétált az irányítóba, ahol Neyy már megkezdte az előkészületeket a landoláshoz, a másodpilóta székében AT üldögélt.
Hawkins felvonta a szemöldökét.
- Rossz helyen ülsz.
- Válasz: Ha akarja akkor felállok.
- Tapasztalatot szerzel - válaszolta Trent.
Csodálatos kilátás nyílt a Fleeur bolygó felszínére. Egy erdő terült el alattuk, zöld kérgű, hordótörzsű fákból állt, a tetejükön nefelejcs, narancssárga és rózsaszínű virágok nyíltak. Hatalmas, a darázs és a lepke hibridjére emlékeztető rovarok repkedtek köztük, meg-meg állva egy virág felett. Ittak a nektárból és elvégezték a beporzást.
Néhány rovar akkora volt mint maga a Renegát.
A láthatáron egy hatalmas gombaformájú épület emelkedett. Több kilométer vastag lehetett, a gombakalap legalább 200 szint magas lehetett. Hawkins tudta, hogy ez egy város. A gombakalap szélén egymásra lépcsőzetesen épülő teraszok voltak, ahol folyamatosan le és fel szálltak a különféle űrhajók.
Ez volt Nispagill városa.
- Vegaiak - morogta Hawkins. Tudta, hogy a vegaiak ősei eredetileg repülő, hüllőforma lények voltak, akik az evolúciójuk egy szakaszában fokozatosan röpképtelené váltak, de úgy festett, hogy a lelkük mélyén vágytak az égre. Ezért is váltak igazi költővé...
És nagyobb kígyóvá mint a vr'ak, tette hozzá magában Hawkins. A Renegát lassan leereszkedett, az egyik leszállópályára. A hasából előkúsztak a leszállókarmok, majd megkapaszkodtak a fémfelületbe.
- Nekem tetszik, élnék egy ilyen helyen - mondta Jade.
- Nekem meg tériszonyom lenne egy ilyen helyen - Hawkins vállon veregette Neyy-t. - Na öreg, tíz pontos leszállás volt.
A manot felállt.
- Már is jobban alszok - válaszolta közben.
- AT, vigyázz a házra - vetette oda Trent. A robot bólintott.
 Erica elmosolyodott erre. Hawkins biccentett, majd elindult az ebédlő felé, ahol Steven várta őket. A srác vállán átvetve már ott volt az utazótáska. Hawkins számára egyértelművé tette, hogy a fiú komolyan gondolja, amit gondol.
- Mennyi a részem? - kérdezte.
Russel megállt. Erica is előrelépett, mondani akart valamit, de Trent egy kézmozdulattal megállította.
- Steven...
- A részemet kérem.
Hawkins felsóhajtott. Ez reménytelen...
- 20 százalék.
A fiú bólintott.
- Rendben.
Amikor lesétáltak a rámpán, arcon csapta őket a Fleeur hűs és oxigéndús levegője. A háttérzajt a le és felszálló hajók hangja, az ott nyüzsgő különféle utazók beszélgetésének keveréke adta. Hawkins nagyott szívott a levegőből.
- Van egy Virító Orchidea nevű kávézó - mondta Steven, miután Hawkins mellé lépett. - Ott várlak majd titeket. Legyetek ott a pénzemmel.
- Jó van. Tudom merre van - válaszolta Trent.
A srác otthagyta őket. Erica lemondóan megrázta a fejét, majd a forgatagban eltűnő fiú után pillantott.
- Na, akkor indulás - mondta a lánynak. - Vásárolj be.
Erica elvigyorodott, majd futásnak eredt.
- Értettem uram! - rikkantotta.
Hamarosan őt is szem elől tévesztették.
- Akkor térjünk az üzletre.
A két szerencsevadász elindultak a város belseje felé. Nispagill belső részét tágas, átlátszó mennyezetű csarnokok és az azokat összekötő folyosók hálózata szőtte át. Persze valójában hologramok voltak, az ég aktuális képét mutatták, persze számítógépek által felturbózva.
Két oldalt nyitott ajtók voltak, amik felett holoreklámok hirdette a műintézmény nevét és hogy milyen szolgáltatást nyújtott, voltak boltok, szállodák, kávéházak, kocsmák, kaszinók, szépségszalonok, de olyanok is, amelyek egy idegen faj igényeire voltak szabva.
Melettűk árusok kínálták a portékáikat az előre odahelyezett bódékból. Egyesek ruhákat, parfümöket, ékszereket, holoregényeket, vagy akár élő állatokat  próbáltak rásózni a vevőkre.
A város zsúfolásig tele volt. Hawkins a járókelők között kevés emberi lényt látott, azonban látott ördögre emlékeztető devliaiakat, barna, repedezett, bőrkeményedések díszitette bőrű kwizekeket, vr'akat és más változatos formájú idegeneket.
Azonban a legtöbben a vegaiak voltak. Három méter magas idegenek, akiknek karcsú kígyószerű testét, hosszú gólyalábaikat és vézna karjaikat és azok között feszülő átlátszó, csökevényes bőrhártyákat színes selyemtalárok takarták. Hosszú, S alakot formázó nyakuk végén gyíkéra emlékeztető, háromszögletű fej ült, kígyóéra emlékeztető szemeikben egy cserkésző ragadozó ravaszsága csillogott. Erre a hatásra még rá is erősített a fejük búbjától, egészen a hátuk közepéig végighúzódó vörös bőrtaréj, ami elütött a bőrüket borító azúrkék pikkelyektől.
Igen csak fenyegető jelenség voltak egy olyan fajnak, amely már ősidőktől fogva ösztönös félelmet táplál a hüllők iránt. Pont ahogy az emberek. Ahogy Hawkins közelébe ért egy is, a férfi azonnal sietősre vette a lépteit.
És ő pont egy vegaival fog tárgyalni.
Ez a bolygó a Vegai Szövetség tagja volt. Az itt élő növényekből sok értékes gyógyszert és kozmetikumot vontak ki, amit aztán eladtak szerte az ismert űrben. Persze mindenhol a legjobb áron, hála a "hüllők" kiterjedt kapcsolatainak és elrettentő gazdasági és katonai erejének. Ez a nagyhatalom volt a Humán Domínium egyetlen ismert riválisa. És már azt is kezdte behálózni... A Tralustól kezdve egészen az istenháta mögötti Salvisig voltak kereskedelmi képviseleteik.
Hamarosan megérkeztek a központi csarnokba. A terjedelmes teremben csak néhány kávézó volt, a közepén pedig három,  széles üvegcső foglalt helyet, benne egy-egy átlátszó falú kapszulával.Felvonók az alsóbb szintekre. Trent azonnal beugrott az első üresbe.
- Mihez kezdünk Russel nélkül? - kérdezte Neyy.
- Nincs semmi gond - válaszolta Hawkins.
A manot megvakarta a bal fülét, majd felsóhajtott.
- Hawkins, ezért ez erős túlzás.
- Emeljem meg a részét? - kérdezte Hawkins. - Az a közös kassza rovására megy. A lelkére beszélni már nem tudok. - A férfi megrázta a fejét, a következő pillanatban egy villanással egy holotábla jelent meg a férfi bal oldalán, tele a vegaiak vonalakból és pontokból álló betűivel. Trent beírta a színt számát, mire a lift elindult.
- Keress valakit akinek csempészni való cucca van. Visszaállunk az alapokra - válaszolta Neyy. - Ja és ne csináld meg, amit most valószínűleg a fejedben forgatsz. Hogy vissza mensz a Kalgorra, hogy beszélj azzal a foxiaival. Hallottam, hogy részt vett egy bankrablásban. Feldobta a társait, majd lenyúlta a pénzt. Nem akarok így járni.
- Ja, Russel elég hülye, hogy ne áruljon el minket - mondta Trent.
- Pontosabban nem olyan okos, hogy eláruljon minket - helyesbített Neyy.
A felvonó hirtelen elindult. Több szint is elmosódott árnyékként suhant el előttük, míg a felvonó sorban elhagyta azokat, a következő pillanatban egy hatalmas csarnok tárult eléjük. Trent úgy érezte mintha csak valahogy a szabad ég alá kerültek volna.
A menyezettre ibolyaszínű égboltozatot vetítettek, a középen lebegő sárgásvörös energiaforrás nappali fénybe borította a város központi csarnokát. Itt magas, sudár törzsű, széles lombú fák nőttek, amelyeknek a törzse köré körkörös teraszok épültek. Ezeken méhkasra emlékeztető házak álltak kör alakban. Hamarosan a két szerencsevadász meglátta az előttük lévő kis tavacskákat. A lift egy puha zökkenéssel állt meg, az ajtó kitárult.
Hawkinsék pedig elindultak. A levegőben fűszeres illat keringett, néhol felrikoltott egy madár. Kevés vegai sétált a légjárdákon, vagy épp társalogtak, amikor elhaladtak a közelükben, ilyenkor rájuk meresztették kapzsi hüllőszemüket. Irqul az egyik középső településen élt, a legszélső házba. A hórihorgas vegai fajának tipikus példánya volt, aranyszövetből készült köpenyt viselt. Hawkinsék közeledtére lehajtotta hosszú fejét.
- Üdvözöllek Hawkins.
A hangja magas volt és dallamos. Széttárta hosszú karjait, nyakát S alakba hajlította, majd újra leszegte a fejét. Tradicionális vegai köszönés... Hawkins meg se kísérelte utánozni.
- Helló Irqul! - biccentett Hawkins.
A lény sarkon fordult, majd belépett a házába. Hawkinsék követték. A kunyhóban nem voltak külön helyiségek. Csak egy kosárforma ülő és alvó alkalmatosság, és egy keveret. A vegaiak ízlése puritán volt, de ez nem akadályozta meg őket abban, hogy nagy gazdasági birodalmat építsenek ki és ott törjenek orrot a Humán Domínium orra alá, ahol tudnak.
- Jót tett neked az itteni levegő.
- Itt a kehely - vágta rá Hawkins, majd átnyújtotta neki a becsomagolt műtárgyat. Irqul óvatosan kinyúlt érte, majd kiemelte a férfi tenyeréből, a következő pillanatban le is hántotta róla a csomagolást. A kehely felfényleni látszott a vegai kezébe.
- Egy karcolás se. Tényleg te vagy a legjobb Hawkins.
De vajon meddig?
- Köszönöm. Mi lesz a fizetséggel?
Jerich a férfira pillantott. Hawkins nem sokat volna azért, hogy ha tudná mi jár a hüllő fejében. A teremtmény szája állandóan valami kaján krokodilvigyorba fordult, a szemeiből szintén semmit sem lehetett kiolvasni.
- Persze... Előbb hallgass meg.
Neyy rásandított Hawkinsra. A tekintete csak egy valamit sugárzott. Megmondtam...
- Jó, előbb szeretném látni a pénzt.
- Egy Merui bankszámlán van. Tudod, hogy mi vegaiak soha nem tartunk maguknál pénzt.
- Itt valamit érzek.
A vegai meghajolt Neyy felé.
- A háziállatodnak igaza van Hawkins. Bizonyára érdekel, hogy miért vagyok ilyen vagyonos és megbecsült. Nos, azért mert én a klánom érdekeit nézem, persze a sajátjaim után. Ezek általában egyeznek, de ha nem akkor, nos így jártam és a klánom is. Szóval lenne itt egy feladat, ami a klánom és ezzel az én előremenetelemet szolgálja.
- Bővebben? - kérdezte Hawkins.
A vegai odalépett a kosarához, majd betúrt a benne lévő száraz növénycsomóba, majd kivett egy faedényt. Lecsavarta a tetejét, Hawkins látta hogy az tele van izgő-mozgó bogarakkal. A vegai kivett egyet, majd hangos csámcsogással összerágta.
- Hmmm... szóval újra a Nogura útját fogjátok keresztezni... hmmm... hmmmm.... finomak ezek a nyűvek.
Hawkins azonnal válaszolt.
- Jól kezdődik.
Jerich hangos cupanással lenyelte az utolsó falatot.
- Na... Ezzel az akcióval két dolgot értél el... Visszajuttattál egy értékes műtárgyat és kiérdemelted ezt a küldetést. A lényeg, hogy van pár ismerősöm a Noguránál. A vállalat egyik rejtett telephelyén egy új fajta berendezésén dolgoznak. Ez képes egy erőteret létrehozni, ami elhajlítja a fénysugarakat, ezzel láthatatlanná teszi a hajót.
- Láthatatlanná - nyögte ki Trent. Ez bizarr volt... Egy hajót úgy lehetett könnyen álcázni, hogy ha lekapcsolják a létfenntartó rendszereket, feketére festik, majd teljesen kikapcsolnak mindent. Elég primitív, lassú és kockázatos megoldás volt...
- Igen. Nos, ez értékes technológia. Ha megszerzem, a klánom és az egész népem előrelépése biztosítva lesz. Persze megfizettem az árat... A mostanit és ennek a tripláját. Nos, mi a válaszod?
Hawkins kimondta az egy szavas választ.

***

- Megvagy őrülve. Tudod, hogy ilyen trágyába még nem voltunk, erre te elvállalod - mondta Neyy. - Azt hittem, hogy hagysz mást is dönteni. Ellopod a hajót, úgy hogy a törőnk épp most készül lelépni.

Hawkins felsóhajtott. Számított erre, tudta hogy mit vállal, de a pénz csábító volt számára. Az utolsó mentőöv, hogy míg el nem vonul a vihar, addig megkapaszkodjon benne. Kolge-marnak és a többi vr'anak volt legalább valami eltorzult, de létező értékrendje. Addig a vegaiak bevallottan egoisták voltak.

És ez végül háborúhoz vezetett az emberekkel, ami valamilyen formában még akkor is tartott. Persze gazdasági háborúként...

Közben a lift lassan eltávolodott a fáktól és a mennyezet felé emelkedett.

Amiben ezek a hüllők álltak nyerésre.

- Nyugi, van tervem...

- Hogy? Átmensz pszichiáterbe és Russel lelkére beszélsz?

Trent felvonta a szemöldökét, majd a manotra nézett. A lény macskaszerű szemeiben mintha értetlenséget fedezett volna fel.

- Valami rosszra készülsz.

- Van még abból a seigoi álomporból?

- El akarod bódítani?

- El akarom altatni, majd elrabolni és úgy rábeszélni erre. Nyugi, a részét megkapja utána. Na megnyugodtál?

- A véráramba kell juttatni a szert, és elalszik. Kellemes álmai lesznek, de utána nagyon fog fájni a feje - válaszolta Neyy.

- Jó, elmegyek a találkozóhelyre, és beszélek vele - mondta Hawkins. - Te besétálsz, majd elkábítod. Persze ha nem sikerül. Na?

Neyy megrázta a fejét, majd felsóhajtott.

- Lenne egy kérdésem: Megvagy húzatva?

***

A Virító Orchidea rászolgált a nevére. A félkör alakú terem falait a szivárvány ezer színére festették, amely véletlenszerűen változtatta a színét és a falon lévő formákat. Hullámokat és gömböket formálva. Az asztalok és a pult mintha csak folyadékból faragták volna őket, a felületük úgy tükrözte vissza a fal színét.

Russel kért egy pohár loteai hályoglevet a kwizek fajtájú csapostól, majd leült a pulthoz. Az ajtót figyelte, arra várva, hogy Hawkins és Neyy belépjenek. Körülötte a többi vendég fogyasztotta kedvenc szilárd, légnemű, folyékony vagy plazmaállapotú frissítőjét.  A fiú felhajtotta az italát, majd kért még egyet.

A kwizek odalépett, majd megszólalt.

- Lógatod az orrod?

- Egy nő miatt -buggyant elő a srácból.

- Ó! - mondta a barna, rücskös bőrű idegen. - Majd fizetni is fogsz?

Hawkins ekkor látta meg Ericát belépni az ajtón. A lány mindkét kezében szatyrokat tartott. Meglátta a fiút, majd odalépett hozzá.

- Miatta.

A csapos felemelte a kezét, majd a lányra nézett.

- Te kérsz valamit?

Erica megrázta a fejét. A kwizek vállat vont, majd ott hagyta őket. Steven látta, hogy inkább egy díszes ruhájú foxiait tüntet ki a figyelmével. Lehet egy ilyen lényre fogják őt is lecserélni. Sőt tuti, egy foxiai nem lő ágyúval.

Azért kell elmennie, mert megmentette Jade életét. A holoregényekbe a főhősnő ilyenkor a főhős nyakába ugrik, nem pedig leszidja.

- Belém rúgsz még kettőt?

- Tényleg ki akarsz lépni?

Steven bólintott. Rá se nézett Ericára, majd a szemével a csapost kereste. Az idegen a foxiaival beszélt, felé se pillantott. Molgekben legalább volt valami empátia...

- És szarban hagyod a csapatot, világos.

- Haszontalan vagyok, ennyi. Téged is majdnem kinyírtalak...

Erica felsóhajtott, a kwizek odalépett hozzájuk. Erica egy intéssel elküldte.

- Bocsánatot se kértél - válaszolta Erica.

- Próbáltam! - csapott Steven a pultra. - Csak te rám csaptad az ajtót...

A lány minden szava penge volt a lelkének, legalábbis egy tökön rúgás... Egymás után háromszor.

- Ohh, tényleg...

Steven úgy érezte mintha a helyzet kezdett volna jobb lenni. Itt a soha vissza nem térő alkalom, hogy újra kibéküljön a lánnyal, talán máshova is fejlessze a kapcsolatukat... Bár ez... Fura lett volna.

Persze bármi elronthatta volna ezt a pillanatot. Mint például az ajtón belépő Hawkins. Azonnal odalépett hozzájuk, a kwizek felé biccentett.

- Egy loteai hályoglé nekem pedig egy antariai cukorbort. - A csapos felsóhajtott, majd elindult hogy teljesítse a rendelést. Hawkins odaült Russelhez, majd megszólalt... Volna.

- Hol a részem? - vágott közbe Steven.

- Hallgass meg.... Lesz neked egy munka...

- Megvárattok, és még itt is akarsz tartani?

Trent felsóhajtott. A kwizek kihozta az italt. A férfi belekortyolt a vörösesbarna folyadékba, majd megszólalt:

- Ez nagyon finom. Na figyelj... Lenne itt egy meló...

- Kell a pénzem. - Trenten látszott, hogy tanácstalan. - Én innen elmegyek. Örökre, ezért küldted ide Ericát, hogy bocsánatot kérjen? Meddig próbáltátok a szöveget? - A lányra nézett. - Köszi... Áruló... Neyy... Hol van Neyy?

A manot ekkor lépett be az ajtón, majd hangtalan léptekkel átvágott a termen és Russel háta mögé ért. A törő ekkor jött rá, hogy hol is van Neyy...

A következő pillanatban hideg fém ért a bőréhez, sziszegő hang hallatszott. A fiú azt érezte, mintha csak folyékony forróság ömlene végig az erein. A következő pillanatba felkacagott, majd elsüllyedt a jól eső, meleg, folyékony sötétségbe.

Russel felkuncogott, majd elterült a padlón. Neyy villámgyorsan az övébe rakta a fecskendőt, majd felnyalábolta Russelt és a vállára vetette. A vendégek egyszerre néztek felé. Hawkins felállt, majd vállat vont. Gyorsan ki kellett találni egy mentősztorit.

- Az új Joshi-i módi. Hirtelen támadunk, ez felerősíti a szer hatását. Próbálják ki!

A vendégek visszafordultak, majd tovább folytatták az elfoglaltságukat.

- És most visszavisszük a hajóra, hogy kiheverje - mondta Hawkins, miközben elindultak.

- Már bevették a sztorit.

Trent vállat vont, majd elindultak az űrkikötő felé vezető folyosón. Jól ment... A tervek szerint, addig míg fel nem kell a srác és neki újra meg kell győznie arról, hogy ez a meló neki kell. Erica felzárkózott a férfi mellé.

Hawkins rámosolygott.

- Kivásároltad magad?

- Ki emberraboltad magad? - kérdezte a lány. - Ez mire volt jó?

- Vészterv - mondta Neyy szarkasztikusan . - Hawkins csodás terve.

- Figyeljetek, Russel a legjobb törő...

- Talán az én módszerem jobb lett volna - válaszolta Erica. - Már megbocsássatok. Mennyit fizet a meló?

4.A vykronok természetrajza és Russel döntése

- A támadásban eltűnt a Calypso kolonizáló csillaghajó – mondta a bemondó nő. A nő hologramja a szoba közepén lebegett. Vörösre festett haját rövidre nyírva hordta, éles arcvonásain jól kiütöközött a közöny. Mellette feltűnt a Glen bolygó kékes zöld gömbjének képe. Felette egy védelmi űrállomás szétlőtt roncsai lebegtek.

Hawkins a villájára tekert egy újabb adag tésztát, majd bekapta, majd rágni kezdte. A tekintetét a holo felé fordította. A nő tovább folytatta a hír felolvasását.

- A vykronokat három cirkálóval támadtak, a rendszer harmadik bolygója mögött tűntek elő és lendültek támadásba. A titokzatos lények hatástalanították a bolygó védelmi rendszerét, majd az északi kontinens farmjain kezdtek fosztogatásba. Anyagi kár nem történt, kilencszáz helyi lakos tűnt el a támadás folyamán, míg a rendszerben lévő NDF Bishamon cirkáló közbelépésével sikerült visszaverni a támadók flottáját.
Hawkins lenyelte a kaját, majd Neyy-re pillantott. A manot épp egy zöld gyümölcsöt hámozott, majd ő is viszonozta Trent pillantását.
- Szerinted miért csinálják ezt? A vykronok.
- Nem tudni, a valódi nevükről sem tudunk semmit - válaszolta a lény.
- Nem a vykron a valódi nevük? - kérdezte Hawkins döbbenten.
Neyy megrázta a fejét.
- Vir-roon, ez egy chilguri szó. Azt jelenti, hogy Sokarcú ellenség. 
A vykronok először a Thanas nevű bányaállomást támadták meg 2 évvel ezelőtt. Az azt őrző cirkálókat hamar szétlőtték, majd a fedélzetén tartózkodó munkásokat elhurcolták.A céljaik rejtélyesek voltak, ahogy a mibenlétük is.
Az azonosításukat az is nehezítette, hogy ha sikerült is a földre kényszeríteni egy vykron hajót, sose egy faj, hanem több különböző egyedeire bukkantak a gépen. Ez furcsa volt, viszont megmagyarázta a chilgurok által ráagatott nevüket is, ami aztán egész Külűrben elterjedt.
Sokan ezt háborúnak nevezték, de Hawkins inkább sorozatos rajtaütések sorozatának hívta.
Hawkinsnak elég volt annyit tudni, hogy kerülni kell őket. Jó messzire.
Russel ajtaja kinyílt, a fiú vágott át az ebédlőn, Erica szobája felé tartott. Az alapján, hogy a lány talán az akció fáradalmait piheni ki, a beszélgetés végkimenetele csak egy valami lehetett. Az arcán bűnbánat volt. Hawkins odaszólt neki.
- A helyedbe nem mennék be. Az életed múlhat rajta.
Russel bekopogtatott a lány ajtaján. Trent elképzelte, hogy itt hamarosan vér és testrészek fogják beborítani a padlót...
A fémajtó félresiklott, Erica haja csapzott volt, a szemei tompán csillogtak. Látszott rajta, hogy épp most ébresztették fel.
Russel épp megszólalt volna, mikor a lány megelőzte.
- Leszarom. Nem érdekel. Hagyjál békén. - A lány azonnal visszatért a szobájába, faképnél hagyva Stevent. A fiú csak a szemét meresztette erre. Felsóhajtott, majd Hawkinsékhoz lépett.
- Mondtam, hogy ne kopogtass azon az ajtón - mondta Trent.
- Fiúk, én kilépek - vágta rá Russel.
Hawkins felköhögött, ahogy a tészta cigányútra ment. A torkát simogatva tette fel a kérdést, miután elhárította a fulladásveszélyt.
- Hogy mi?
- Boldog szülinapot, tegnap volt nem? - tette fel a kérdést Neyy.
- Nem bírom már. Hogy csak egy másodhegedüs vagyok, egy pancser!
- Hé, azt a nevet együtt találtuk ki.
Neyy Hawkinsra sandított.
- Elnézést - mondta a kapitány, felállt, majd Russelhez lépett. - Mindent megkapsz. Van kaja, pihenőhely, kimenő. Megkapod a melók utáni pénz 30 százalékát. És megdolgozol érte. Jó törő vagy, mondjuk ki a frankót. A Shiwán nélküled meghaltunk volna, a Venta-tyr balhét se tudtuk volna nélküled túlélni. Egy zseni vagy, mondjuk ki!
- Erica mostani viselkedését nem bírom ki.
- Aha - mondta Neyy. - Figyelj, ha az én hátsómat cakkoztad volna ki majdnem, akkor én se különösebben kedvelnélek. De mi ez egy szőnyegbombázáshoz képest? Olyat is átvészeltünk már!
- Ja, én is ötször vészeltem már át olyat. Túl lehet élni - mondta Hawkins. - Maradj a cégnél, haver.
Russel lehajtotta a fejét, majd felpillantott.
- Ez életem legszarabb születésnapja. Rakjatok ki a Fleeuron, adjátok meg a részem és onnantól továbbállok.
Sarkon fordult, majd visszatért a szobájába. Hawkins csak pislogott, majd Neyy-re nézett.
A bemondó közben a sporthíreket kezdte beolvasni. Hawkins nem érdekelte, felemelte a távirányítót, majd egyszerűen kikapcsolta a lejátszót.
- Hát ez, az - válaszolta. - Honnan fogok most egy olyan törőt szerezni, mint Russel.
- A hónapra még van pénzünk - mondta Neyy. - Utána pedig jönnek a zűrös melók. A Wostry-n lévő Karmélius kolostort kész erőddé építették át, és a Mumakhar palota se az a Russel nélkül megoldhatós dolog.
Nem volt annál rosszabb, hogy ha valakire a csapatból hirtelen rátört a világfájdalom. Hawkins, Russel szobája felé pillantott, majd felsóhajtott.
Hogy ebből hogy fognak kimászni...